
Fotó: Barabás Ákos
Rajzpályázatot hirdet a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) tehetséges felnőtteknek és gyerekeknek. A beérkezett munkákkal a gyerek- és a fertőzőosztály kórtermeit díszítik fel a Gyermekbarát Kórház program részeként.
2016. február 22., 12:422016. február 22., 12:42
A Gyermekbarát Kórház program második szakaszában a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) önkéntescsapata a kórtermekben kereteket helyez el, melyekre a gyerekek elhelyezhetik családi fényképeiket, illetve a kórházban kapott kifestőket is, ezzel otthonosabbá téve környezetüket – mondta el Péter Ildikó programfelelős.
A program részeként rajzpályázatot is hirdetnek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az érdeklődőknek a csoda témában kell megalkotniuk műveiket olyan eseményekről, hangulatokról, helyekről, amelyek gyermekként elkápráztatták őket, illetve meghatározók voltak életükben. Az alkotásokhoz bármilyen technika alkalmazható, a kész munkákat A3-as méretben kell beküldeni március 7-éig. A pályázó nevét és elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail cím), valamint a pályamű címét egy külön lapon és a beküldött munka hátoldalán is fel kell tüntetni. A nyerteseket elektronikus úton vagy telefonon értesítik március 11-én. Bővebb információk a Kossuth Lajos u. 20 sz. alatti irodában vagy a gyermekbarat16@gmail.com e-mail címen kérhetők.
A nyertes pályázatokat bekeretezik és kihelyezik a kórházban. Tavasszal, a program következő szakaszában az egészségügyi intézmény udvarán játszóteret alakítanak ki.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!