
Fotó: Mihály Csaba
Akik személygépkocsival a Cserehát-lakónegyed irányából tartanak a székelyudvarhelyi városközpont felé, észrevehették, hogy a „Jobbra kanyarodni tilos” tábla helyett csak egy csupasz oszlop található. A tiltó tábla hiányát Facebookon jelezték.
2016. április 21., 19:452016. április 21., 19:45
2016. április 22., 12:452016. április 22., 12:45
László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, az észrevétel nyomán értesítették a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályának illetékeseit, és ígéreteik szerint a hét végéig új tábla kerül a régi helyére. László Szabolcs valószínűnek tartja, hogy a tiltó jelzés eltűnése rongálás következménye, azonban a körülmények és tettes(ek) kiléte ismeretlen.
Rákérdeztünk egy másik észrevételre is, amely szerint az alsó Bethlen-negyedi Gyepes bejárat és Ifjúság bejárat kereszteződésénél nincs elsőbbségjelző tábla. A közlekedési szabályok szerint ebben az esetben a jobbkézszabály érvényesül, azonban van, aki úgy érzi, hogy a Kiskövedből jövet előnyt élvez. László Szabolcs egyetért azzal, hogy a tábla hiánya félreértésekre adhat okot, ezért ígéretet tett arra, hogy tisztázza a helyzetet a polgármesteri hivatal illetékes osztályán.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!