Piaci asztalok: mégsem újítják fel, kicserélik

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem újítják fel a székelyudvarhelyi városi piac asztalait, hanem kicserélik azokat. Egyelőre azonban csak néhány régi asztal helyére kerül új. A hideg ellenére még idén elvégeznek néhány munkálatot, de a piacfelújítás egy része jövőre marad.

Széchely István

2011. október 18., 16:052011. október 18., 16:05

2011. október 18., 16:222011. október 18., 16:22

Az azbeszttetők egy része még idén eltűnik a városi nagypiacról

Jóllehet korábban felújítást tervezett a városi piac régi asztalai esetében a polgármesteri hivatal, végül a teljes csere mellett döntöttek.

Előzőleg a betonasztalok tetőszerkezetének felújításáról, vagyis a tartóelemek újrafestéséről, illetve a régi azbeszttetők cseréjéről szóltak a városháza tervei. Egyelőre csak a piac első részében tudják kicserélni az asztalokat, legfeljebb tízet, de ennek még az ősszel meg kellene történnie – tudtuk meg Ülkei Zoltántól, a hivatal városgazdálkodási osztályának vezetőjétől.

„Az új asztalok fémszerkezetűek lesznek, időtálló porfestéssel. Azt még nem tudni, hogy a nagypiac összes asztala helyére új kerül-e, vagy lesznek olyanok amelyeket felújítanak, ez a pénzforrásoktól is függ” – fűzte hozzá az osztályvezető.

A piac felújítását idén szerette volna befejezni a városvezetés, azonban a munkálatok egy része jövőre marad.

„Az út menti védőkorlát és a piac mögötti kerítés nyáron elvégzett cseréjét követően múlt hónapban elvezették az ivóvizet az idegen árusok szálláshelyétől a piaci ivóvízcsapig, idénre még az említett asztalok cseréje van betervezve, illetve azon a részen az aszfaltozás” – közölte Ülkei Zoltán. A piac többi részének aszfaltozását az asztalok cseréjekor fogják elvégezni.

Korábban az esővíz-elvezetés is szerepelt a felújítási tervekben, ám a felmérés során kiderült, hogy elegendő esővízelnyelő van a piac területén, így csatornázási munkálatokra nem lesz szükség, csupán az új aszfalt leterítése során kell majd figyelni a megfelelő lejtésre – tájékoztatott a városgazdálkodási osztály vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.

A fákat sem kímélte az erős szél
A fákat sem kímélte az erős szél
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

2026. április 26., vasárnap

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében
2026. április 26., vasárnap

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet

A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet
2026. április 26., vasárnap

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak

A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak
2026. április 26., vasárnap

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét

Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.

Április végi fagy Csíkszeredában
Április végi fagy Csíkszeredában
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

2026. április 25., szombat

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának

A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának
Hirdetés