
Fotó: Tamás László
Hárman megsérültek egy, a karácsony első napján történt balesetben, amikor két autó összeütközött a lengyelfalvi eltérőnél.
2013. december 26., 09:222013. december 26., 09:22
2013. december 30., 09:312013. december 30., 09:31
A 20 éves, székelyudvarhelyi L. J. december 25-én, szerdán 13 óra után nem sokkal a Szejke irányából tartott Lengyelfalvára, de amikor a 13A jelzésű országútról be akart kanyarodni a 137C jelzésű megyei útra, nem adott elsőbbséget a szemből érkező autónak, melyet a 44 éves, ugyancsak udvarhelyi M. S. vezetett, és összeütköztek. Utóbbi jármű a koccanás következtében lesodródott az úttestről, majd a kis hídról a patakba borult – az autóban ülő három utas megsérült: a 30 éves M. E. súlyosabban, a 16 esztendős S. E. és az egy éves M. J. A. könnyebben. Mindhárom személyt kórházba kellett szállítani.
A vétkes sofőr ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indítanak eljárást – tudtuk meg Incze Miklóstól, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő-helyettesétől.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!