Pártközi egyeztetés Udvarhelyen

Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezetének kezdeményezésére csütörtökön megbeszélésre került sor a város polgármestere, alpolgármestere, az RMDSZ-frakció és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetői között – adta hírül utóbbi alakulat sajtóirodája.

2013. március 22., 15:472013. március 22., 15:47

A megbeszélésen a helyi önkormányzat és a helyi intézmények működéséről, az önkormányzati frakciók együttműködéséről esett szó. A Néppárt helyi vezetősége négy fő témakörben vázolta elképzeléseit a város működéséről: a helyi közösségek bevonása az önkormányzat döntési folyamataiba, a városlakók állandó költségeinek csökkentése, a helyi gazdasági szereplők bevonása a munkahelyteremtés érdekében, valamint számos helyi fejlesztési, beruházási projekt.

A helyi költségvetés elfogadását megelőzően a Néppárt azt javasolta, hogy idéntől kerüljön nyilvános bemutatásra a városi büdzsé terve, ahol a városlakók, a vállalkozások, valamint a civil szervezetek nyilváníthatnak véleményt a témában. Ugyancsak a költségvetés elkészítésénél lényegesnek találják, hogy a helyi lakóközösségek, utcák, városrészek lakói javaslatot tehessenek a helyi adójuk (ingatlan, jármű) tíz százalékának felhasználására. A gazdasági válság eredményeként a jövedelmek jelentősen csökkentek, ezért ma sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az állandó közüzemi költségek megfékezésére. Ennek érdekében a városnak is áldozatokat kell hoznia a közösség elszegényedésének megakadályozására.

A megbeszélésen sikerült megegyezésre jutni néhány felvetésben. A tárgyalások folytatódnak a konkrét elképzelések egyeztetése és megvalósítása érdekében.

A városháza is kiadott egy rövid közleményt a tárgyalásokról, ebből kiderült: az elöljárók nemcsak a néppártiakkal, hanem a Magyar Polgári Párt képviselőivel is egyeztettek csütörtökön. A kommüniké szerint a polgármester ismertette a 2013-as költségvetés tervezetének fő irányelveit és összeállításának módját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
2026. szeptember 15., kedd

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen

A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen
Hirdetés