Hátsó ajtón törtek be az Energo-Metr Kft. épületébe Székelyudvarhelyen, a Bethlenfalvi úton szerdán reggel – erősítette meg információnkat a cég vezérigazgatója, Balog János.
2015. február 13., 12:102015. február 13., 12:10
2015. február 13., 12:112015. február 13., 12:11
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől ugyanakkor megtudtuk, egyelőre ismeretlen tettesek egy faajtót feszítettek fel, hogy bejussanak az épületbe, ahol az egyik irodában egy két milliméter vastag falú, mechanikusan záródó páncélszekrényt addig fúrtak, amíg sikerült kinyitniuk a szerkezetet: 7600 lej készpénzt zsákmányoltak.
A vezérigazgató egyébként meg volt elégedve a hatóság hozzáállásával: szerdán több nyomozó bevonásával egész nap bizonyítékokat gyűjtöttek, és remélik, hamarosan konkrét eredményekről tudnak beszámolni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!