
Összesen 8,8 kilométernyi útra került aszfalt a pályázat részeként
Fotó: Olti Angyalka
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
2026. július 20., 11:582026. július 20., 11:58
Több utcát és utat szerettek volna felújítani az udvarhelyszéki Homoródszentmárton községhez tartozó településeken, de a tervet kénytelenek voltak három részre osztani, hiszen az Anghel Saligny-programban csak 4 millió lejes támogatást garantáltak – tudtuk meg korábban Jakab Attila polgármestertől. Ennek megfelelően kisebb igénylést nyújtottak be, és
A beruházás egyik fontos része volt a 22-es számú, Lókodba vezető, 1,7 kilométer hosszú községi út aszfaltozása, hiszen az említett településen öregotthon és ifjúsági alapítvány is működik.

Két hónapon belül aszfalt lesz a Homoródszentmárton községbeli utcák hetven százalékán egy zajló útmodernizálásnak köszönhetően. Már most egyszerűbben juthatunk el Lókodba, ugyanakkor Kénos megközelíthetősége is javult.
Ugyancsak lényeges volt a 131-es megyei út és Kénos közötti 17-es községi út rendbetétele, mert ezáltal már két irányból is meg lehet közelíteni a kis települést.
Fotó: Olti Angyalka
A beruházás továbbá Homoródszentmárton, Recsenyéd, Homoródszentpál, Homoródszentpéter, Városfalva, Homoródkeményfalva és Abásfalva főbb utcáinak modernizálását is tartalmazta. A munkálatok részeként, amelyeket a Viadukt és az ING Service vállalatok végeztek, egyebek mellett kisebb hidakat állítottak helyre, átereszeket cseréltek, megalapozták az utakat, és aszfaltozták is azokat.
Jakab Attila lapunknak kifejtette, mostanra befejeződtek a felújítási munkálatok, ám még tartozásaik vannak a kivitelezők irányába. Egyrészt költségvetés-kiegészítésért kellett folyamodniuk a fejlesztési minisztériumhoz az időközben megnövekedett anyagárak miatt, másrészt a projekt mintegy kétmillió lejes önrésze megterhelte az önkormányzat költségvetését.
Fotó: Olti Angyalka
Utóbbi összeg megtérítése érdekében
Természetesen ezt a pénzügyminisztériumnak is jóvá kell még hagynia. „A fejlesztési tárcától igényelt költségvetés-kiegészítés 385 ezer lej, reméljük, azt még ebben a hónapban megkapjuk, és ki tudjuk fizetni a vállalkozókat” – jegyezte meg az elöljáró.
Fotó: Olti Angyalka
Bágy felé nemrég készült el az aszfaltozott út, így a településen most nem végeztek felújításokat – magyarázta a polgármester. Gyepest és Homoródremetét sem foglalta magába a projekt, ám a két település között még idén szeretnének aszfaltozni.
A terv az, hogy ott 500–600 méteren végeznek felújításokat, amelyeket még idén befejeznek. „Az a cél, hogy évről évre haladva aszfaltúttal kössük össze a két települést” – közölte Jakab.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
1 hozzászólás