Ötéves kisfiú műtétjéhez kérnek segítséget

Kisfia felépülésének támogatását kéri a székelyudvarhelyi Fülöp Ibolya. Az ötéves kisgyerek sürgős csípőficamműtétre szorul, amelyet 450 ezer forintért végeznének el a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban – az összegnek egyelőre csupán egyharmadát sikerült előteremteni.

Székelyhon

2013. augusztus 13., 11:452013. augusztus 13., 11:45

2013. augusztus 13., 11:512013. augusztus 13., 11:51

Kovács Roland 2008-ban született, oxigénhiánnyal. Mint a későbbiekben kiderült, emiatt agya nem fejlődik kellő ütemben, hosszú ideig inkubátorban feküdt. Kilenc hónapos korában látószervi rendellenességeket diagnosztizáltak nála, később pedig epilepsziát, amelyek következtében folyamatos egyensúlyproblémákkal küzd. Szülei rendszeresen viszik magyarországi kezelésekre és vizsgálatokra – az egyik ellenőrzés során kiderült, egyik lába rövidebb, mint a másik. A kialakult csípőficam miatt műtétre szorul, amelyet a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban vállaltak. A beavatkozás 450 ezer forintba kerül, ezt az összeget a család önerőből nem tudja előteremteni. Boros Csaba vállalkozó 150 ezer forinttal járul hozzá a költségekhez, a családnak a hiányzó 300 ezret szeptember 17-ére előjegyzett műtétig kellene összegyűjtenie – ehhez kérik mindenki segítségét.

A szükséges összeg hiányában egyszer már el kellett halasztani a beavatkozást, ám az orvosok véleménye szerint minél hamarabb meg kell ezt ejteni, ellenkező esetben a kisfiú teste véglegesen eldeformálódhat, ráadásul Rolandnak most már minden mozdulat fájdalmat okoz. Az édesanya tehát minden adakozni tudó és akaró segítségét szívesen fogadja, a felajánlásokat két bankszámlaszámra lehet küldeni.

Bankszámlaszámok:
RO31BRDE 210SV23918142100 – lej
RO43BRDE 210SV26053842100 – euró
További részletekkel az édesanya szolgálhat a 0743–420843-as telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés