Fotó: Farkas Antal
Bevett szokás szerint a következő tanévi beiskolázási terv elkészítésekor a helyi önkormányzatok illetékes, oktatásért felelős szakbizottságainak javaslatait is kikéri a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. A kért javaslatot december elején nyújtották be – a munkaerő-piaci keresletet és a gyermeklétszámot szem előtt tartva két udvarhelyi szakközépiskolában két osztály megszüntetését javasolták. A városatyák tanácsát, hogy a 2014–2015-ös tanévben eggyel kevesebb osztály induljon az Eötvös József Szakközépiskolában, a tanintézet ellehetetlenítése felé vezető út első lépésének véli a szakiskola vezetősége, véleményük szerint az iskola elköltöztetésének meghiúsulása miatt jár rájuk a rúd.
2014. január 07., 19:052014. január 07., 19:05
2014. január 07., 19:212014. január 07., 19:21
A helyi tanintézet igazgatóinak és udvarhelyi munkaadóknak a bevonásával dolgozta ki a 2014–2015-ös tanév beiskolázási tervére vonatkozó javaslatát Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testületének oktatásért felelős szakbizottsága. A javaslat kidolgozásakor legfőbb szempontnak tartották azt, hogy minden arra vágyó diáknak megadasson a tanulás lehetősége, illetve hogy olyan szakok induljanak a középiskolákban, melyeknek jövőjük van a munkaerőpiacon. „Az idei tapasztalat azt mutatja, hogy Udvarhelyen a középiskolákban indított osztályok közül egy nem, kettő pedig csak félig telt be. A kilencedik osztályba beiratkozó gyerekek száma az utóbbi három évben csökkenő tendenciát mutatott, legtöbb 789 diák iratkozott be az udvarhelyi középiskolákba. Ezzel szemben az önkormányzat által kidolgozott terv valamivel több mint 812 diákkal számol” – matematikázott Benedek Árpád Csaba alpolgármester, az oktatási szakbizottság tagja. Elmondta, a beiskolázási tervvel kapcsolatos javaslat kidolgozásában helyi vállalkozókkal is egyeztettek a városatyák, mint kiderült: hiányosságok vannak a szakoktatásban (célzottan a mezőgazdasági, textilipari és vasipari szakágakon).
Felszámolnák a párhuzamos szakoktatást
„Egyebek mellett a Bányai János Szakközépiskolában az esztergályos- és varrónőképzés, míg az Eötvös József Szakközépiskolában a mezőgazdasági szakok újraindítását javasoltuk” – sorolta Sinka Arnold, az oktatási szakbizottság titkára. Ugyancsak a Bányai János Szakközépiskolában a fodrászképzés beszüntetését javasolták a jövő tanévben, hisz 2014–2015 között Csíkszeredában indítanak azonos szakirányú kilencedik osztályt. „Az elképzelés szerint egyik évben itt, a másikban Csíkszeredában indulna fodrászképzés. Ehhez hasonlóan Udvarhelyen párhuzamosan két iskolában zajlik közgazdasági képzés, a javaslat szerint a következő tanévtől az Eötvös József Szakközépiskolában megszűnne, a Kós Károly Szakközépiskolában viszont megmaradna ez az osztály” – magyarázta az alpolgármester.
Listavezető népszerűség
A helyi önkormányzat tanügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága az Eötvös József Szakközépiskolától is kérte a 2014–2015-ös évre vonatkozó beiskolázási tervet: ebben hat IX. osztály indítása szerepelt. „Az elmúlt években öt IX. osztály indítását hagyta jóvá a tanfelügyelőség, melyeket első körben sikerült szász százalékban betöltenünk. Jövőre is legkevesebb öt osztály jóváhagyását reméljük, hisz a nyolcadik osztályos diákok körében végzett felmérés értelmében Udvarhely körzetében a mi iskolánk a legkeresettebb, megyei statisztikák szerint a második legkeresettebb szakiskola vagyunk. Továbbá végzős diákjaink 66,05 százaléka már az érettségi utáni első évben elhelyezkedik a munkaerőpiacon. Ilyen tekintetben Hargita megyében második, Udvarhelyszéken pedig első helyen állunk” – indokolta a meglévő osztályszámok megtartásának szükségességét Ferencz Csaba, az Eötvös József Szakközépiskola igazgatója.
Az intézményvezető elmondta: az iskola líceumi osztályaiban jelenleg átlagosan 27, több osztályban pedig 30–31 fős a létszám. „Öt IX. osztályt jövőre is biztosan be tudnánk tölteni, mindezek ellenére az oktatási szakbizottság csak négy indítását javasolta” – adott hangot felháborodásának az igazgató, hozzáfűzve: a nyáron meghiúsult költöztetés tükrében az RMDSZ-többségű szakbizottság legutóbbi intézkedésével elsorvasztaná, ellehetetlenítené az iskolát. „Visszavonták azt a 181 ezer lejes összeget is, amelyet év elején intézményünknek utaltak ki az iskolaépület homlokzatának felújítására. Nyár óta folyik az aknamunka az önkormányzatnál” – fogalmazott.
Letűnt a mezőgazdasági szakirányok csillaga?
A felszámolásra szánt közgazdasági osztálynak fontos szerepe van az iskola életében: az osztályba beiratkozók többsége lány, ennek megszüntetésével 20 százalék alá esne a lányok aránya a fiúkéval szemben. „A hagyományos módon végzett szakmunkásképzői oktatás több mint tíz éve nem működik Romániában, mezőgazdasági szakok beindításához külön engedélyek kellenek. Továbbá az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy sem a szülők, sem a gyerekek részéről nincs érdeklődés a mezőgazdasági szakok iránt, hiába szeretné ezt beindítani bárki” – hangsúlyozta Ferencz Csaba. A szakközépiskola az elsorvasztási folyamat első lépésének véli a helyi önkormányzat ezen intézkedését, panaszukkal tegnap a Hargita Megyei Tanfelügyelőséghez fordultak.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtestülete jövő hét elején ülésezik, a beiskolázási tervekre vonatkozóan előreláthatólag keddig döntés születik. „Az Eötvös József Szakközépiskola vezetőségének érveit meghallgattuk, addig konzultálunk az érintett felekkel, míg konszenzusra jutunk” – mondta el portálunknak Bartolf Hedwig főtanfelügyelő.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
szóljon hozzá!