A kisebbségi jogok alkalmazásának fontosságáról, illetve a honatyáknak kedvező nyugdíj-kiegészítés szükségességéről beszélt hétfői székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő.
2016. január 04., 16:302016. január 04., 16:30
2016. január 04., 17:512016. január 04., 17:51
Már az új év első munkanapján igyekezett Antal István egyetértését kifejezni a parlamenti képviselők nyugdíj-kiegészítésével kapcsolatban, mely szerint a honatyák – mandátumaik függvényében – 1550 és 4600 lej közötti pluszjuttatásban részesülnek.
Ha a katonatiszteknek jár, jusson a parlamentereknek is
Mint mondta, valóban vannak olyan tisztségviselők, akik ezt nem érdemlik meg, de többségük igen – főleg a székelyföldiek, akik részt vettek a rendszerváltás után az ország alakításában, fejlesztésében. Inkább megérdemlik, mint a „közel százezer katonatiszt, akik kukoricaszedő századokat vezettek ’89 előtt”, vagy a Szekuritáté volt munkatársai – vélte. A felsoroltaknak egyébként már korábban megítélte ezt a parlament.
Egy út, megannyi tábla, nulla autonómia
Az erdélyi önkormányzatok úgy harcolhatnak leghatékonyabban a kisebbségi jogokért, ha helyileg próbálnak meg élni a törvények nyújtotta lehetőségekkel, nem pedig az államtól várják a változtatást – vezette be a Székelyföld autonómiájával kapcsolatos napirendjét Antal István, példaként felhozva a 132-es úton elhelyezett helységnévtáblák miatt kialakult botrányt. Rámutatott, nem feltétlenül az állami intézmények központosításában kell gondolkodni, hanem hagyni kell érvényesülni a demokratikus elveket, a többség akaratát. „Alulról kell építkezni, nem fentről lefelé” – fogalmazott.
Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.
Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.
Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.
Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.
Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.
Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
szóljon hozzá!