
Fotó: Boda L. Gergely
Minősített lopás gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek három személyt, illetve bűnrészesség miatt őrizetbe vettek két taxisofőrt is.
2014. április 30., 10:122014. április 30., 10:12
2014. április 30., 13:312014. április 30., 13:31
Összesen hat személy ellen indítottak kivizsgálást a székelyudvarhelyi ügyészségen. Mint arról korábban beszámoltunk, négyet közülük már korábban elfogtak. Őket gyanúsítják többek között a garázsfeltörésekkel: április 10-én hat házkutatást hajtott végre a rendőrség, mely során kézi szerszámokat, kerti gépeket, és háziállatokat foglaltak le összesen 50 ezer lej értékben. A négy gyanúsított közül hármat előzetes letartóztatásba helyeztek kedden: a 29 éves V. J.-t, a 23 éves V. Z.-t és a 27 esztendős D. D.-t. A 23 éves D. T. szabadlábon védekezhet. Eddig 19 garázsbetöréses eset tetteseként, illetve kereskedelmi egységekből és temetőkből való lopással gyanúsítják.
Ugyancsak kedden két taxisofőrnél, a 38 éves udvarhelyi J. L.-nél és munkatársánál, az ugyancsak 38 éves M. A.-nál is házkutatást hajtottak végre. A rendőrség szerint több bizonyíték is arra utal, hogy a taxisok segítettek a már említett személyeknek a bűncselekmények végrehajtásában, a tettesek éjszakai portyája során begyűjtött javakat szállították. Náluk további tíz maroktelefont és több szerszámgépet találtak. Szerdán a bíróság dönt, hogy előzetes letartóztatásba helyezik a két sofőrt, vagy sem – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!