
Fotó: Thomas Campean
Kora reggeltől követhették hétfőn a Székelyudvarhely központján keresztül haladók, amint új ablakok kerültek a szalagokkal elkerített Szent-Antal Kollégium egyemeletes épületére.
2014. július 22., 11:122014. július 22., 11:12
A kolostor déli szárnyának meghosszabításaként 1928 nyarán építették fel a látványos házat, idén pedig több év álma vált valóra: új, az épület stílusához igazodó termopán ablakokkal vált korszerűvé.
Teljes mértékben önerőből valósították meg az ablakok felújítását – mondta el kérdésünkre Kristóf atya. Mint kiderült, mintegy nyolc éve tervezik a renoválást, azonban egyelőre csak az ablakokra sikerült összegyűjteni a pénzt. A hátrányos helyzetű középiskolás fiúknak és a ferences szerzeteseknek hajlékot biztosító épület felújításának kiadásait adományokból fedezték. Bár nem volt nagy a keret, semmiképp sem szerettek volna elvenni a központi épület szépségéből, ezért az újonnan elhelyezett korszerű ablakok igazodnak a húszas évek hangulatához, így megfelelőképpen helyettesítik több évtizedes elődjeiket, megtartva az épület jellegzetességeit.
Az épület külsejét is szeretnék felújítani, azonban egyelőre nem tudni, mikor valósul meg, mivel kevés jövedelemmel rendelkeznek a ferencesek, illetve az épület tisztázatlan tulajdonjoga miatt pályázni sem lehet, ezért csupán a jó szándékú adakozók segíthetnek a központot ékesítő épület felújításában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!