Fotó: Székelyföld Stúdió
Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.
Pénteken, július 18-án 20 órától „Pásztorfiú és költő offline – sorszerűség egyéni hangokkal” címmel indul a beszélgetéssorozat, vendégként Moharos Attila, Balázs Béla-díjas rendező és Maksay Ágnes rendező-szerkesztő osztják meg gondolataikat. A beszélgetést Geréb Krisztina, az MTVA tudósítója vezeti.
Este 21:30-tól kezdődnek a vetítések. Elsőként a „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!” – Petőfi Erdélyben című filmet nézheti meg a közönség, majd László Barna két rövidfilmje, az „Aviátor” és a „Hargita hazavár” című imázsfilm következik. A péntek estét a „Szolgának születtem” című alkotás zárja. „Balladai tömörségű film a kiszolgáltatottságról, a küzdésről, a reményről és hitről” – olvasható a leírásban.
Szombaton, július 19-én 20 órától „Aha-élmények és tények hagyománnyal ötvözve” címmel folytatódik a beszélgetéssorozat Fecső Zoltán, Fábián Kornélia és László Barna udvarhelyszéki dokumentumfilmesekkel. A házigazda Gulyás István, az M5 csatornaigazgatója lesz.
A szombat esti vetítések 21:30-tól kezdődnek. Elsőként a „Földhözragadt örökség – Lovasszekerek eltűnőben” című új dokumentumfilm premierjére kerül sor. A további kisfilmek – „A szeretet ábécéje”, „Freedom Rider”, „Székelyföldi álomkirándulás” – mellett látható lesz a „A jövő könyvtára” című alkotás is, amely a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár működését, közösségformáló erejét mutatja be.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Betonozzák az épülő járda alapját, ezért van félsávos forgalomkorlátozás a 13A jelzésű országút fenyédi szakaszán, ami miatt rendszerint feltorlódnak az autók. A polgármester közölte, néhány nap múlva befejezik a korlátozást igénylő munkafázist.
Megváltozhat a rég megszokott forgalmi rend Székelyudvarhely központjában: a városvezetés ideiglenesen kérné a változást, a Vár utcai híd felújításának idejére, a forgalom könnyítése érdekében.
Immár Afrikában folytatja különleges útját a két erdélyi kalandor, Mihály Alpár és Bertici Attila. Robogóval vágtak neki a Szaharának, és miközben Dakar felé haladnak, egyre inkább megtapasztalják: az igazi cél nem a térképen van.
A Kárpát-medencei Lovas Program idei pályázatának eredményeit ismertették Székelyudvarhelyen. A támogatások célja, hogy a lovassport és hagyományőrzés tovább erősödjön, különös tekintettel a gyermek- és ifjúsági programokra.
Energetikai szempontból jelentős felújításon esett át a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola, a korszerűsített épületet pénteken avatták fel. Az esemény részeként emlékkövet lepleztek le a tanintézmény névadója előtt tisztelegve.
Egyetlen székelyudvarhelyi forrás vize sem iható a legfrissebb vizsgálatok szerint – osztotta meg videóbejelentkezésében Dávid Endre alpolgármester.
A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradt személyek fejenként 9000 lej értékű gyorssegélyt kapnak az államtól. A kormány csütörtöki ülésén hagyta jóvá az erről szóló határozatot.
Újjáépítési terv kidolgozását kéri a bányakatasztrófa által sújtott erdélyi Parajd és térsége számára a kormánytól a korrupcióellenes megmozdulásokat szervező Declic közösség. Az online petíciót eddig több mint tízezren írták alá.
Újra megrendezik a Doklavinát Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron október végén. A fesztivál során a dokumentumfilmek különleges világába nyerhetnek betekintést a nézők, és minden vetítésen lehetőség lesz beszélgetni az alkotókkal is.
szóljon hozzá!