Népszavazást kezdeményez az MPP-frakció

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Soros ülését tartja pénteken Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete, az előterjesztett napirenden szereplő két ponttal kapcsolatosan – a Szejkefürdőre tervezett hőerőmű, illetve az UCECOM épületének megvásárlása és az Eötvös József Szakközépiskola költöztetése ügyében – az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt frakciója is véleményt nyilvánított.

Kovács Eszter

2013. július 11., 18:202013. július 11., 18:20

2013. július 11., 18:402013. július 11., 18:40

Két napirendi pont kiemelendő a júliusi ülésre tervezett témák közül: egy magánbefektetésű biomasszás (faőrleményes) hőerőmű építésének jóváhagyása Szejkefürdőn, illetve az UCECOM épületének megvásárlása – mondta el Jakab Attila és Zakariás Zoltán néppárti önkormányzati képviselő. „A hőerőmű témájában felmerül a környezetvédelmi szempont, hisz a faőrlemény használata mint energiaforrás zöldenergiának minősül akkor, ha a keletkező füst szennyezésmentesítése – mint azt a szakemberek jelentik – megfelelően biztosított. Továbbá fontos a közhasznú szempont is, a termelt hőenergia a város távfűtési rendszeréhez való kapcsolás által előreláthatóan biztosítani tudja az egész város ellátását, kiváltva az összes eddig működő kazánházat. Ez egyrészt a szennyezés, másrészt a hőenergia előállítási árának csökkenését vonná maga után. Hogy ez milyen mértékű lesz és beváltja-e az előrejelzéseket, azt a jövő dönti el” – vázolta Jakab Attila, harmadikként említve a turisztikai szempontot, miszerint a szakemberek úgy látják: az építendő hőerőmű nem fogja befolyásolni a Szejke turisztikai értékét. „Az EMNP-frakció támogatja a határozattervezetet, amennyiben a városvezetőség figyelembe veszi az említett szempontokat. Ezért egy átfogó környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozását kérjük, ezt követően tudjuk támogatni a hőerőmű építését” – tette hozzá.

Az UCECOM épületének megvásárlása kapcsán a néppárti városatyák elmondták: a vásárt jó üzletnek tartják, az ingatlan későbbi rendeltetésére vonatkozó, illetve az ehhez kapcsolódó, a vár jövőbeni rendeltetését meghatározó döntéseket megelőzően azonban egy széles körű, az egész udvarhelyi iskolarendszert átfogó stratégia kidolgozását kérik a városvezetőségtől. „A jelenlegi ad hoc iskolaköltöztetési vitát és a tantestület erőszakos módszerekkel való meggyőzését nem tudjuk támogatni” – szögezte le Jakab Attila.

A Magyar Polgári Párt frakciója határozattervezetet terjeszt elő egy, a hőerőmű építésére vonatkozó népszavazás kiírására. Mint megindokolják: a Szejkefürdőre teljesen elhamarkodott és meggondolatlan lépés lenne hőerőművet építeni, ennek egy másik, környezetvédelmi és turisztikai szempontból is megfelelőbb helyet, ipari övezetet kell kijelölni.

Pénteken reggel 8 órától tartják a júliusi tanácsülést. Az említett két határozattervezet mellett a napirenden szerepel a 2013-as évi költségvetés kiigazítása, egy együttműködési keretszerződés megkötése hőenergia vásárlása kapcsán, a zonális területrendezési terv elfogadása Szombatfalva külterületén, egy részletes területrendezési terv elfogadása a Csalóka zónában, egy pályázaton való részvétel és az ezzel járó költségek elfogadása, valamint az UCECOM épületének megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződés megkötése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.

Májusi hó a Madarasi Hargitán
Májusi hó a Madarasi Hargitán
2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

2025. május 11., vasárnap

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője

Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője
2025. május 10., szombat

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
2025. május 10., szombat

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában

A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában
2025. május 09., péntek

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
2025. május 08., csütörtök

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása

Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása
2025. május 07., szerda

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból

Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból
2025. május 07., szerda

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny

A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny
2025. május 06., kedd

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél

Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél