Két személygépkocsi ütközött össze hétfőn kora délután Korond mellett. Négy személy súlyosan megsérült.
2013. július 29., 16:442013. július 29., 16:44
2013. július 29., 19:402013. július 29., 19:40
Hétfőn 13 óra 15 perckor értesítették a rendőrséget és a rohammentőket (SMURD), hogy Korond kijáratánál súlyos közúti baleset történt. Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének helyettese portálunknak elmondta, hogy a 45 éves madéfalvi B. M. autójával Parajd felől Székelyudvarhely irányába tartott, azonban Korond kijáratánál egyelőre ismeretlen okok miatt áthajtott az út szemközti irányú sávjára, ahol nekiütközött a szabályosan közlekedő autónak, melyet a 35 éves parajdi K. I. M. vezetett, majd ezután lesodródott az útról és egy hídfőnek ütközött.
A baleset során B. M. könnyebben sérült, azonban az autója utasai közül a 41 éves csíkszeredai D. M.-et és a 66 esztendős csíkszépvízi B. Cs.-t a Maros Megyei Sürgősségi Kórházba kellett szállítani, míg a 65 éves csíkpálfalvi K. F. és a sofőr sebeit a székelyudvarhelyi kórházban látták el. A parajdi autóvezető megúszta kisebb sérülésekkel – tájékoztatott Incze Miklós, aki hozzátette, az előzetes kivizsgálások során kiderítették, B. M. valószínűleg elaludt a volánnál, emiatt következett be a baleset.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!