
Fotó: Pál Gábor
Két napirendi ponttal kapcsolatban is kifogást fogalmaztak meg a polgáriak, melyeket a székelyudvarhelyi képviselő-testület decemberi rendes havi ülése előtt, szerdán kommentáltak.
2013. december 18., 18:502013. december 18., 18:50
2013. december 18., 19:142013. december 18., 19:14
Sajtótájékoztató keretén belül számoltak be észrevételeikről szerdán délután a Magyar Polgári Párt udvarhelyi szervezetének önkormányzati képviselői. Gálfi Árpád frakcióvezető nehezményezte, hogy a napirendi pontok között ismét szerepel a 2014-es évre vonatkozó adók tízszázalékos növelése, mely határozattervezetet szerinte legutóbb azért vont vissza a polgármester, mert az RMDSZ-frakcióból egy személy hiányzott, és így nem lett volna meg a többségi szavazat.
„Álláspontunk nem változott a múlt hónap óta. Azt javasoljuk a polgármesteri hivatalnak, hogy próbálja meg úgy átvészelni ezt az időszakot, mint bármely vállalat, azaz szorítsuk meg a nadrágszíjat. Ne a székelyudvarhelyi lakosok adóit növeljük, hanem a hivatal költségeiből próbáljunk lefaragni, mert lenne honnan” – közölte Gálfi, hozzátéve, hogy a lakosság terhelése helyett pályázati pénzeket kellene bevonni, amikből lehetne fedezni a nagyobb beruházások költségeit, és akkor azokat legalább nem a lakók zsebéből kivett pénzből finanszíroznák.
Orbán Balázs kiemelte, azért is elfogadhatatlan ez a határozattervezet, mert a városháza túl nagy összegeket különített el saját kiadásaira tavaly és tavalyelőtt egyaránt. Ezekből lehetne faragni bőven, és akkor nem kellene adót emelni – tette hozzá Orbán, aki úgy véli, hogy a hivatal meg sem próbál más lehetőséget találni a bevételek növelésére, csak a kézenfekvő, számára könnyű adóemelést választja. Mike Levente is úgy gondolja, olyan körülmények között nem szabad adót emelni, hogy az életszínvonal nem nő.
Napilap közpénzből
A polgáriak kifogásolják, hogy a polgármester előterjesztette azt a határozattervezetet is, mely egy, a polgármesteri hivatal által működtetett napilap elindításáról szól. Balázs Árpád, a polgáriak udvarhelyi szervezetének tagja ezzel kapcsolatban kifejtette, bizonyos döntések előtt a polgármesteri hivatal kikéri a városlakók véleményét, de a kényesebb kérdésekben nem. „Most miért nem kérdezi meg, hogy az udvarhelyiek akarnak-e egy ilyen médiaorgánumot?” – tette fel a kérdést Balázs, majd kihangsúlyozta, szerinte ilyen nemhogy Romániában nincs, de még Európa-szinten sem hallott olyanról, hogy egy önkormányzat napilapot működtessen.
Gálfi Árpád kiemelte, hogy Bunta Levente, a város vezetője hat éve működtet időszakosan megjelenő kiadványt Dolgaink, mostanság pedig Székelyudvarhely néven, amiben egyetlen alkalommal sem szólaltatták meg a Magyar Polgári Pártot. „Közpénzből nem szabadna pártlapot fenntartani” – tette hozzá Orbán Balázs. A polgáriak elárulták azt is, hogy számításaik szerint az adóemelésből származó pluszbevétel pont akkora összeg, mint amiből üzemeltetnék a napilapot. Kifejtették, a városban vannak égetőbb problémák, amikre oda kellene figyelni, és nem egy propagandalap elindítására koncentrálni. Aktuálisabb lenne, ha ilyenkor a hó eltakarításával foglalkoznának, és nem a közpénzből indítandó újságra koncentrálnának – fogalmazott Balázs Árpád.
Az önkormányzati képviselő-testület MPP-frakciója úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki ülésen mindkét határozattervezetet ellenezni fogják. Sőt jogászaikkal vizsgáltatják meg a napilap létrehozására vonatkozó napirendi pontot, mely akár vagyoni kérdésként is kezelhető, és ilyen megvilágításban a testület kétharmados többségének beleegyezése szükséges.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!