
Fotó: Barcsa István
Transzilvanikummá nőtte ki magát a Míves Emberek Sokadalma: a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány rendezte háromnapos eseménysorozat „márkaneve” alatt számos népi mester és kézműves vált népszerűvé az évek során, mélyítette el tudását és szakértelmét, hogy aztán külföldön és belföldön is méltó módn képviselje népi hagyományainkat. A MES míves és emberi, erről bizonyosodhattak meg idén is mindazok, akik a hétvégén betértek a Székely Támadt-vár udvarára.
2014. július 20., 21:572014. július 20., 21:57
Színes sokadalom, szebbnél szebb portékák, ízes, hagyományos termékek, finom illatok és sok ismerős arc fogadta a látogatót a XV. Míves Emberek Sokadalmán. A várudvaron berendezett kézműves sétányon helybéli kézműves mesterek kínálták termékeiket, a kíváncsiskodóknak még a műhelytitkokat is elárulták. Berkeczi Kristóf például már tavaly és tavaly előtt is próbálkozott a korongozással, a négyéves kis inast Adorján Lajos csíkménasági fazekas tanítgatta. „Tizennyolc éve művelem a szakmát, tizennégy éve van saját műhelyem is. Más vásárba nem szoktam járni, de a MES-re szívesen jövök, főként mert a korongozni vágyó gyerekek nagyon lelkesek” – magyarázta.
Ma is élő hagyományok
A bal első bástya mellett állította fel standját Pál Ágoston, a méltán híres korondi fazekas maga is egyszerre több csöppségnek oktatott korongozást. „A gyerekek élvezik, szeretik, de én is élvezem, hogy mennyire lelkesek. De így volt ez mindenhol, ahol jártam: Székelyföldön, Bukarestben, Magyarországon vagy Washingtonban is sorban álltak a jelentkezők” – elevenítette fel. Ágoston bácsi manapság már kevesebbet utazik, mint zsenge korában, de az Artera Alapítvány elnökének, Lőrincz Zsuzsánna meghívására nem tudott nemet mondani.
„Csak hetven éve foglalkozom kerámiával, igaz, hogy hatvannyolc éves vagyok” – árulta el kacsintva. A Pál családban nagy hagyománya volt a fazekasságnak, Ágoston bácsi az édesapjától, ő pedig az ő apjától tanulta a mesterséget. Székelyföldön mindenhol dolgoztak kerámiával, de talán csak Korondon maradt meg mára is a mesterség hagyománya, magyarázta. „Akkor is és most is nagyobb művészetnek számított eladni, mint megcsinálni a kerámiát” – tette hozzá. Tapasztalata szerint egyébként a hagyományos kerámia edényeket manapság is nemcsak dísznek, hanem használati tárgynak is vásárolják: még mindig népszerű a töltöttkáposzta-főző vagy a szilvaízes edény, a tejes fazék vagy a boros kancsó.
Szobrozó fiatalság
Sok járókelőt megmosolyogtató újdonság volt idén a MES-en az élőszoborcsoport: a régmúlt századok viseleteibe öltözött, fehérre mázolt arcú fiatalok a várudvaron tettek tiszteletköröket, némán üdvözölték a látogatókat. „Szoborkötelességüket” megszegve szóra bírtuk Kányádi Györgyöt és Tófalvi Elődöt: a fiúk elárulták, Szabó Attilától, a MES hangulatgazdájától származott az élőszobrozás ötlete. „Nyár van, szabadok vagyunk, ezért belevágtunk, mert jó szórakozásnak tűnt” – magyarázta György. Az első pozitív élményeken felbuzdultak a fiúk, főként a gyerekek kedvelték a mozdulatlanságba merevedett figuráikat.
Ostoros tudnivalók
A várudvaron való jártában-keltében sok okosságot tanulhatott az érdeklődő: Tóth Ferenc szovátai ostorfonó például rendkívül készségesen ismertette az ostorfonás technikáját, történetét, kérésre meg is szólaltatta a fegyvert. „Öt éve foglalkozom ostorfonással, a barantázás révén ismerkedtem meg a mesterséggel” – emlékezett vissza. Az ostorkészítés technikáját egy nyárádszeredai fiatalembertől, Nagy Lászlótól tanulta. „Az ostorkészítésben van egy tévhit, miszerint ostort csak bőrből készítettek őseink. Régen azonban a pásztorember kenderkötőből készítette saját maga az ostorát, csak a gazdagoknak és a betyároknak volt bőrből az ostoruk, csak ők engedhették meg maguknak ezt a luxust.”
Tóth Ferenc célja tehát ezt a technikát feleleveníteni, ezért ő maga kenderből és műanyag kötőből fonja ostorait. Bár egyre kevésbé, de még manapság is használatos az ostor, többnyire nem az állattartók, hanem a hobbi ostorforgatók körében. Az ostorforgatást bármilyen korban, bárkinek meg lehet tanulni, csak kitartás kell hozzá. „A lényeg az, hogy az első sérülés után ne adja fel az ember. Mert sérülés mindig van a tanulás első szakaszában” – tette hozzá.
Díjeső a sokadalomban
Mint az már hagyományos, a MES szervezője, az Artera Alapítvány minden évben Artera-díjjal ismeri el azok munkáját, akik maradandót alkottak a népi mesterségek terén, és azoknak, akik segítették és jó hírét vitték az immár tizenöt éves sokadalomnak. Az alapítvány kuratóriuma idén Artera-díjjal tüntette ki a sokak által Bimbiként ismert Szabó Erzsébet csuhéfonót, kinek alkotásaiból rendezett kiállítást a várudvaron is meg lehetett tekinteni. Bimbi nem csak egyedi csuhéfigurákat alkot, hanem kompozíciókat, jeleneteket készítve életet is lehel csuhébábjaiba. A népművész az évek során számtalan hazai és nemzetközi díjban is részesült, 2003-ban A csuhészobrászat kiváló mestere címet is elnyerte. A MES-t támogató vállalkozók közül idén a Beta-Roll Kft.-t részesítették Artera-díjban a szervezők.
A háromnapos MES-en sorra került számos és színes, szórakoztató és tanulságos programot felsorolni is sok, a várudvaron mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházzal, harcművészeti bemutatóval, gyerekprogramokkal, koncertekkel stb. várták a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!