
Nagy Levente, a kalandpark egyik tulajdonosa volt az utolsó civilek egyike, aki elhagyta a bányát kedden
Fotó: Nagy Levente Facebook-oldala
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
2025. május 29., 21:442025. május 29., 21:44
Románia egyedinek számító kalandparkját százhúsz méterrel a föld alatt rendezték be 2012-ben, ahová a mászás és játékok öröme mellett főként a sós levegő jótékony hatásáért váltottak jegyet a turisták. A park fa- és fémszerkezete ma is ott áll, csak csütörtökre már ellepte a Korond-patakából bezúduló víz.
Nagy Levente, a vállalkozás résztulajdonosa volt az utolsó civilek egyike, aki elhagyta a bányát kedden este.
– fogalmazott a Székelyhonnak a vállalkozó, akinek ötven perce maradt arra, hogy mentse a menthetőt, miután megkapta a hírt.
Üres a tér, amelyet csütörtökre már ellepett a bezúduló víz
Fotó: Nagy Levente
Kedden este mentek le a mélybe, hogy mentsék a vállalkozásukból, amit tudnak. „Sajnos ma, ami fogható volt, ki kellet hozzam, ki kellett mentsem. Köszönöm a bányászoknak a segítséget, köszönöm az emelőkosarat, amit miattam visszaküldtek a mélybe. Köszönöm a három embernek, aki ma még lejött velem, tudva hogy otthon izgulnak, sírnak értünk, hogy nehogy bajunk essen” – írta akkor saját Facebook-oldalán a vállalkozó.
„Sajnos csak azt tudtuk kihozni, ami fogható volt. A bontáshoz és a teljes kimentéshez kellett volna egy daru is és még legalább tíz ember úgy 14–16 órára. Ennyi időt nem lehet veszélyben tartani embereket csupán a fa- és vasanyagokért.
– mondta el később a Székelyhonnak Nagy Levente.
A bányában felállított oszlopok 15 méter magasak, értelemszerűen nem tudták kihozni azokat, csak két fuvart sikerült összehozniuk egy kis furgonnal. Így sikerült az utolsó percekben egy kétszer öt méteres ledpanelt kihozniuk, egy nagy teljesítményű sportkamerát, biztonsági felszereléseket, de ezek semmit sem érnek, ha nincs hol használni.
Fotó: Nagy Levente
„Gyorsan kellett pakolni, mert amikor a hírt megkaptam, 600 kilométerre voltam Parajdtól, hét óra volt az út haza, és maradt 45-50 perc pakolni” – magyarázta a vállalkozó, aki bevallotta, az fáj neki a legjobban, hogy elveszítik a személyzetet, akik bíztak bennük, de ha teljesen bezár a bánya, akkor nem tudják, mi lesz velük.
– fogalmazta meg Nagy Levente a Székelyhonnak, majd elküldte az utolsó fotókat, amelyeket sikerült civilként készítenie a mindannyiunk által jól ismert sóbánya belső teréről.
Utolsó fotók a jól ismert látogatói teremről
Fotó: Nagy Levente
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
2 hozzászólás