
Fotó: Veres Nándor
Székelyudvarhely és a környező tizennégy község területén 186 közúti balesetet jegyeztek az elmúlt év folyamán – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2015. január 19., 10:292015. január 19., 10:29
Statisztikakészítéskor alapvetően három kategóriába sorolják a baleseteket, ennek megfelelően történnek súlyos balesetek (súlyos sérüléssel vagy halálesettel), könnyű sérüléssel járó balesetek, illetve olyanok, amelyek során csak anyagi károk keletkeznek.
Tavaly 59 súlyos balesetben tizenketten vesztették életüket, hatvanan súlyosan és harmincegyen könnyebben sérültek. 56 könnyű sérüléssel járó balesetben 69 személy szorult ellátásra, illetve 71 baleset során csak anyagi károk keletkeztek. A balesetek okai között elsőként még mindig a gyorshajtás vagy az útviszonyokhoz nem megfelelően alkalmazott sebesség szerepel: az 59 súlyos balesetből 27 alkalommal ez volt a kiváltó ok. Jóval kisebb számban történtek balesetek ugyanakkor gyalogosok jelenléte (7 eset), szabálytalan előzés (4 eset), kerékpárosok jelenléte (3 eset), valamint vezetés közbeni elalvás miatt (szintén 3 eset). A legtöbb súlyos baleset, 29 az országutakon történt, 14 helységen belüli utakon, utcákban, 12 pedig megyei utakon. A hét napjaira felosztott összesítésből kiviláglik, hétvégék alkalmával figyelmetlenebbek az emberek, ugyanakkor az is ismert, hogy – húsz balesettel – a délután kettő és hat óra közötti napszak a vezető időszak.
A statisztikák ugyanakkor segítenek a rendőrségnek megtervezni a figyelmeztető kampányokat. Amikor például jól beazonosítható, hogy a vezető ok a gyorshajtás, akkor értelemszerűen e problémára kell különböző stratégiákat kidolgozni. A sajtószóvivőtől még megtudtuk, ismeretterjesztő, figyelmeztető kampányok során nemcsak helyi, hanem tágabb körű, akár globális vonatkozású adatokat is használnak.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!