Mezítlábas park építésére hívják az udvarhelyieket

Kalákát szervez az Udvarhelyi Fiatal Fórum, melynek alkalmával egy mezítlábas parkot alakítanak ki a városi sétatéren.

2013. augusztus 13., 12:082013. augusztus 13., 12:08

2013. augusztus 13., 12:472013. augusztus 13., 12:47

Szombaton reggel 9 órakor kezdenek neki a munkálatoknak. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy minden szorgos önkéntesre szükség van, kiemelten a fafeldolgozásban jártas férfiakra és mindenkire, aki fontosnak tartja a mezítlábas park létesítését, ami a sétatér bekerített játszóterén kerül kialakításra.

Betegség gyógyítására is kiváló

A mezítlábas park lehetőséget nyújt gyerekeknek, fiataloknak és bármilyen korosztálynak, hogy különböző anyagokból kialakított (homok, kavics, gallyak, kukoricacsusza stb.) ösvényen cipő nélkül sétáljanak, ezzel elkerülve, javítva a lúdtalpat, a helytelen testtartást, illetve stimulálja a talp izomzatát és az idegrendszert.

„A székelyudvarhelyi gyerekeknél is nagyon gyakran kialakulnak lábbetegségek. Kevés lehetőség adódik a gyereknek a mezítlábas sétákra, ezzel nagyon kevés inger éri a talpak izomzatát, melynek eredményeképpen bekövetkezik a bokasüllyedés, lúdtalp, melyek később a teljes gerincre negatív hatással lesznek. A lúdtalp és bokasüllyedés a felnőttek között is gyakran fellelhető, nevezhetjük népbetegségnek is akár, mely a kor előrehaladtával egyre kevésbé javítható. A sétatéren található játszótéren sok olyan szabad felület van, mely megfelelő a mezítlábas park kialakítására, ezzel lehetőséget adva a szülőknek, gyerekeknek, fiataloknak a sokszor feledésbe merült, de egészségünk szempontjából nagyon fontos lábizmok edzésére, stimulálására” – írják közleményükben a mezítlábas járás jótékony hatásait a szervezők.

Ilyen park a környéken Csíkszentmártonban működik, de magyarországi településeken szép számban található már erre alkalmas, kialakított sétálóösvény. A projekt partnerei, támogatói a Székelyudvarhelyi Közösség Alapítvány, a Civil Kurázsi Egyesület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a Pelenka Diszkont, az Aktakukac és még sok névtelen egyéni támogató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés