
Fotó: Lukácsi Lehel
A betegek világnapja közelében, vasárnap a Szent András-plébániatemplomban tartott szentmisén kiemelten imádkoztak a nap kedvezményezettjeiért, az idősekért, és kiszolgáltatták a betegek kenetét. A hetven év fölöttiek szentegyházasfalvi ünnepén, a Gábor Áron Művelődési Házban idén a pedagógusokat személyesen köszöntötték.
2015. február 10., 14:182015. február 10., 14:18
A helyi római katolikus plébánia, a Szent Gellért Alapítvány és a művelődési ház közös rendezvényén György László kultúrigazgató mondott köszönetet a nagyszámú helybéli és az alkalomra hazatért ünnepeltnek hosszú életük tapasztalataiért: megszerezték azt a bölcsességet, amellyel „helyre tudják tenni a dolgokat”. Azt kívánta, hogy egész évben érezzék a fiatalabbak figyelmésségét, és csendes békességben élhessenek.
Rusz Sándor polgármester kiemelte: a szépkorúak és az ünnepelt pedagógusok megérdemlik eme, csak róluk szóló napot. A nyugalmazott tanítók, tanárok ma is megbecsült tagjai a társadalomnak, akiknek sokszínű feladata előtt illik tisztelegni. Az idősebbek sok mindent jobban tudnak, és vannak, amiket csak ők tudnak. Akiknek szükségük van rá, azoknak jusson támasz, hogy lehetőleg örömteli életet élhessenek – bajaik ellenére is élvezzék minden pillanatát. Az emléklap és virág azoknak a tanügyieknek szólt, akik a településen dolgozták le életük javát.
Svella Magdolna, Egyed Mária, Kiss Teréz, Kádár Anna, Végh Albert, Molnár Mária és Kádár Levente személyesen vette át a csokrot, Ács Erzsébet Szovátán gondozza édesanyját. Nevükben Kádár Levente nyugalmazott iskolaigazgató szólt. Különös szeretettel köszönte meg azok munkáját, akikkel ötven éven át együtt dolgozott – nemcsak az oktató-nevelő munkában, de a kulturális tevékenységekben is. Olyan alapot próbáltak teremteni a folyamatosan bővülő iskolahálózatban, amellyel tanítványaik megállják helyüket az életben. Közülük 127-en végeztek egyetemet. Többen a tanügyi pályát választották. Számos katolikus pap és sok mérnök végzettségű dolgozik Erdély különböző városaiban, de a szegedi, budapesti és bécsi tudományegyetemekre is eljutottak. Név szerint emlékezett meg azokról, akik már nincsenek az élők sorában, és hálát mondott a szülőknek, amiért támogatták tevékenységüket. A Szent Gellért Alapítvány elnöke, György Attila azt is megköszönte, hogy azokban az évtizedekben, amikor a hitéletet tiltották, találékonyak voltak, hogy a maiak szülei mehessenek a templomi ünnepségekre.
Az ünneplés második részében a helyi műkedvelő csoportok ajándékműsorral kedveskedtek. Fellépett a Vigyorgók Színtársulat, a Hüpürcsös Néptáncegyüttes, a kultúrház moderntánc-csoportja. Konrád Imre nótaműsorát a helyi népi hangszeresek kísérték. A hozzátartozók pedig virággal ajándékozták meg hetven év fölötti szeretteiket.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!