Megújul a Művelődési Ház színpada

Őszre újulna meg a székelyudvarhelyi Művelődési Ház színpada: a sokat halasztott, évek óta csak remélt beruházás az ingatlant használó összes intézménynek kedvez.

Kovács Eszter

2015. március 02., 20:542015. március 02., 20:54

2012-ben készült a Művelődési Ház színpadának felújítását taglaló első tanulmány, a megvalósítás azonban azóta várat magára. Az idei városi költségvetés elfogadásakor a kulturális intézménynek szánt összeg mellett a városvezetőség 120 ezer lejt célzottan színpadfelújításra különített el. A modernizálás tervei egyébként elkészültek: Elekes Gyula igazgató több szakcéggel és az épületet használó többi intézmény vezetőivel is konzultált, valamint építészcsapatot kért fel a helyzetfelmérésre és a kivitelezési terv összeállítására.

„A 162 négyzetméteres felületű színpad deszkáinak cseréje mellett szintbe hoznák a zenekari árkot, amelyet valamikor a 2000-es évek elején ugyan lefödtek, ám így a színpad hátulja és eleje között 12 centiméteres szintkülönbség alakult ki” – magyarázta Elekes. Hozzátette, a probléma nem akadályozta a színpad használatát, viszont a díszletek stabilizálása nehézkessé vált. Legutóbb egyébként 2000-ben javították ki a színpad szerkezetét: korábban nem volt folyamatos fűtés az épületben, a hőmérséklet-ingadozás és az így képződő kondenz miatt pedig a tartógerendák egy része elgombásodott vagy elkorhadt. A faelemeket akkor kicserélték, az igazgató abban reménykedik, ezúttal nem lesz szükség újabb cserére. „Egyelőre azonban nem tudjuk, hogy milyen állapotban van a színpad szerkezete, ez akkor derül ki, amikor hozzáfogunk a munkához” – jegyezte meg. Ha további fejlesztésre nem is futja ezúttal, a jövőbeni modernizálás lehetőségét is szem előtt tartják a munkálatok során: olyan kábelágyak helyeződnek el, amelyek révén a jövőben a hang- és fénytechnika, valamint a villamosvezeték-rendszer is bővíthető lesz. A 120 ezer lejes keretre március elején írják ki a pályázatot, a munkálatokat a következő színházi évad előtt, a nyári szünidőben végeznék el. „Célunk az, hogy a meghirdetés alapján azt a kivitelezőt találjuk meg, aki szakszerűen, garanciát vállalva végzi majd el a munkát” – hangsúlyozta az intézményvezető.

A legsürgősebb munkálat ugyan a színpad felújítása, de több tennivaló is van a Művelődési Házban. Az intézmény saját forrásaiból hangpult-beüzemeléshez szükséges alegységeket vásárolnának, illetve idén is folytatódik majd az épület tetőzetének javítása: az előző két évben a lehetőségekhez mérten kicserélték az esővíz-elvezető csatornákat, illetve a tetőburkolat egy részét, ezúttal a fémlemezzel borított tetőrészt kellene modernizálni. Egyévnyi lobbizás után az intézményt és a környező társasházakat kiszolgáló trafóház régi transzformátorát is kicserélik, ugyanis – Elekes elmondása szerint – a berendezés sok bosszúságot okozott, hiszen gyakorta túlfeszültség jelentkezett a vonalon, amit nem tudtak kezelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés