Megtalálták a bevételnövelés módját a kórházban

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Csak kiegészítő szolgáltatások bevezetésével tudták pótolni a székelyudvarhelyi kórházban a tavasztól lecsökkentett állami finanszírozás következtében fellépő pénzhiányt. Az utolsó negyedévi működési költségek fedezésére még majdnem 8 millió lej hiányzik.

Széchely István

2013. november 06., 18:152013. november 06., 18:15

2013. november 06., 18:262013. november 06., 18:26

Idén nehezen tudták kigazdálkodni a székelyudvarhelyi kórházban a fenntartási költségek fedezésére szükséges pénzt. A kórházat érzékenyen érintette a tavasszal megjelent finanszírozási keretszerződés tartalma, ugyanis az abban foglaltak értelmében csökkent az intézmény és a hozzá hasonló kisebb kórházak finanszírozása.

Az adott kórház szolgáltatási skáláját már nem vették figyelembe, hanem az ágyszám alapján határozták meg az egyik finanszírozási szorzót, a megyei rangúnál kisebb kórházak esetében – amilyen az udvarhelyi is – csökkentették az esetköltséget, vagyis a kiutalt betegek után járó összeg értékét, valamint a komplexitási szorzót is – magyarázta Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház főigazgatója. Ő még tavasszal elmondta, hogy az intézmény szakemberei tételesen átvizsgálják az új keretszerződést, többletfinanszírozási lehetőségek után kutatva. Mint ez most kiderült, meg is találták a bevételnövelés módját, olyannyira, hogy a vártnál valamivel több pénzhez is jutottak a pluszszolgáltatások bevezetésével. Ezek között a legfontosabbak egyike a kórházi járóbeteg-rendelési idő három óráról hétre történő meghosszabbítása volt, valamint a sürgősségi osztályon a 12 órás megfigyelés bevezetése, amelyre az új keretszerződés szintén lehetőséget adott, és amit az egészségbiztosítási pénztár is finanszíroz – mondta el Lukács Antal.

A székelyudvarhelyi kórháznak mindezek ellenére még mintegy 7,7 millió lejre van szüksége utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, ugyanis erre az időszakra vonatkozóan még nincs megkötött finanszírozási szerződése az egészségbiztosítási pénztárral, tehát hátravan még, hogy a napokban esedékes költségvetés-kiegészítéskor erre is sor kerüljön – vázolta a helyzetet az igazgató.

A kórháznak – szintén tavasz óta – van még egy további pluszbevétele, ez az idéntől országos szinten bevezetett, a betegek által egyszeri alkalommal – a kibocsátáskor – fizetendő hozzájárulásából származik. Székelyudvarhelyen a törvény által megengedett legkisebb értékű, azaz öt lejes kórházi hozzájárulás bevezetéséről döntöttek, így ebből csak jelentéktelen összegű bevétel származik, éves szinten mintegy ötvenezer lej – fejtette ki az intézményvezető. Azt is közölte, hogy a kórház éves fenntartására mintegy 31 millió lej szükséges, ennek nagyjából hetven százalékát a személyzeti költségek teszik ki, a fennmaradó harminc százalékot pedig a szolgáltatások, gyógyszerek és fogyóanyagok értéke. A fejlesztésekhez szükséges összegekkel együtt nagyjából harminchatmillió lejre van szüksége a kórháznak éves szinten.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés