Mégis megjavítják a Homoród utcai hidat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemrég írtunk arról, hogy nagyon rossz állapotba került a Homoród utcai híd. Akkor arról tájékoztattak, hogy egy új betonszerkezetű hidat terveznek helyére, azonban később kiderült, ezt a közeljövőben nem lehet kivitelezni, így most feljavítják az építményt.

Jánosi András

2012. július 11., 18:372012. július 11., 18:37

2012. július 11., 18:442012. július 11., 18:44

Az utóbbi öt évben már kétszer tatarozták a Homoród utcai hidat, mely mostanra nagyon rossz állapotba került. Egy új híd elkészítésére összpontosítottak, azonban Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, mivel még csak tanulmány szinten van a projekt, innen a tervezési szintre kerül, és a vízügynél is hátravan az engedélyeztetési időszak, csak jövőre lehet számítani az építési munkálatok elkezdésére.

A városháza azonban fokozott figyelemmel követte a híd állapotát és romlását. Úgy döntöttek, mégsem zárják le, mivel akkor újra kellene tervezni a forgalmat, az pedig ideiglenes megoldásnak nem kifizetődő. „Inkább még egyszer kijavítjuk a faszerkezetet” – nyilatkozta Tikosi László, majd hozzátette, ezáltal biztonságossá válik a forgalom azon az útvonalon. „Olyan tatarozásba fogtunk, aminek az lesz az eredménye, hogy az új híd építéséig ezen a fahídon biztonságosan át lehet kelni” – közölte Tikosi.

A műszaki igazgató elmondta, hogy az Orbán Balázs utcai kereszteződéstől a hídig lezárták a Homoród utcát. A javítási munkálatokat reménye szerint a héten be is fejezik.
Mivel nem betervezett munkálatokról van szó, az anyagiakat a sürgősségi alapból biztosítják – tette hozzá Tikosi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés