Mária radinája

Minél több szokás kerül be ünneplésünk rendjébe, annál mélyebben érezzük meg a régiek magukénak tartott kötelességeit a szent éjszakán.

Csíkszentkirályi születésű sógornőm az első közös karácsonyon nagyon készült „Mária radinájára”. Értetlenkedésemre sorolta a további kifejezéseket: Mária vacsorája, máriaradina. Mi addig is „oltárként” tekintettünk az éjféli misét követő ünnepi asztalra, amire a legfinomabb falatok kerültek, és nem is szedtük le a maradékot, hogy a „betérő Szent Család is falatozhasson”, de nem neveztük radinának.

Azon az új családtaggal bővült karácsonyunkon megtanultam nem csak a szót, de azt is, hogy miként kell sorakozniuk a hagyományos ételeknek a sültes tálon. A „tűrt”-nek nevezett csavart húst megsütik, és az ünnepi tál közepére helyezik. Egyik oldalon körberakják sült kolbásszal, másik felén sült oldalassal. Ha nagyobb a család, akkor panírozott szeletet is készítenek. Ebben az esetben a tálalótál egyik felében az oldalas és kolbász, másikon a szeletek kapnak helyet. Ma már sajtot és más falatokat is tehetnek a „radinához”, de régen ezek voltak az ünnep előtti disznóvágás legkívánatosabb étkei. Az éjféli miséről hazamenve ebből vacsorázott a család. Felébresztették az alvó gyermekeket is, és a kútból merített „aranyvízzel” (a karácsonyi éjfélt követő első veder tartalmát nevezték így) megmosták az arcukat. Minden családtagnak kötelező volt legalább egy falatot ennie Mária radinájából. Savanyúság és frissen sült kenyér járt hozzá, körítést nem készítettek.

Megható a hívő nép figyelmessége a Szűzanya iránt. Régen a gyermekágyas asszonykát kímélték: a rokonok egymás között beosztották a feladatot, és sorra vitték az ételt, amely rendszerint különböző húsokból, kenyérből állt. Amekkora volt a család, akkora adagban pakolták fel a radinát, és mindannyian együtt fogyasztották el. Mária is gyermeket szült, készüljön számára is „radina”!