A postai átszervezések következtében az etédi alegység mind a négy postása felmondott, néhány napig ketten még dolgoznak, de a küldeményekért már több kilométert kell megtenniük a községhez tartozó falvakban lakó címzetteknek.
2013. október 23., 18:162013. október 23., 18:16
2013. október 23., 18:332013. október 23., 18:33
Kevesebb mint egy hétig dolgozik még az etédi posta két megmaradt alkalmazottja, ugyanis a vállalatnál történt átszervezések következtében kialakult helyzet miatt az alegységben dolgozó összes postás felmondott. A vállalat eladósodása miatt a közelmúltban országos szinten több ezer állást szüntettek meg a postánál, ez a gyakorlatban elbocsátásokat, illetve munkaidő-, és ennek megfelelő bércsökkentéseket eredményezett. Az etédi postán munkanorma-csökkentéseket alkalmaztak, ezért adta be felmondását az ott dolgozó négy postás.
Önnek egy új üzenete sem érkezett
A községhez tartozó Kőrispatakról kereste meg panaszával a szerkesztőséget az Udvarhelyi Híradó egyik előfizetője, elmondva, hogy egy hete már a postai úton megrendelt napilapot sem kapja kézbe, legfeljebb akkor, ha érte megy a nyolc kilométerre található községközponti postára. Bálint Berta elmondta, nem tudják, mi lesz október 29-e, vagyis a még dolgozó két postás utolsó munkanapját követően, úgy látják, minden jel arra mutat, hogy postai szolgáltatások nélkül marad a községközpont és a hozzá tartozó négy falu, hiszen erre utal az is, hogy már megrendeléseiket sem fogadják el.
Nem vonul ki Etédről a vállalat
A panasszal kapcsolatban Dombi Józsefet, a Hargita Megyei Postahivatal vezetőjét kerestük meg, aki elismerte, hogy több vidéki településen, köztük Etéden is vannak fennakadások a postai szolgáltatások terén, de hangsúlyozta, hogy ezek csak átmeneti problémák és meg fognak oldódni. A posta etédi alegységében mind a négy postás felmondott, ezért akadozik a kézbesítés, de napi hatórás munkaprogrammal alkalmazni fognak egy postást, a hosszú távú megoldás pedig az lesz, hogy három postai ügynökséget hoznak létre a községben, Etéden, Kőrispatakon és Küsmödön, utóbbi fogja ellátni a posta siklódi ügyfeleit is – magyarázta a terveket Dombi József, hozzáfűzve, hogy ez ügyben várják a vállalat fővárosi központjának jóváhagyását. A posta működésére vonatkozó törvény előírja a szolgáltatások folytonosságának biztosítását, így szó sincs róla, hogy a posta kivonulna Etédről, sőt csökkenni sem fog a postai szolgáltatások skálája a községben – hangsúlyozta a vállalat megyei vezetője, de kérdésünkre azt is elmondta, az átmeneti gondok megoldása egy hónapba is beletelhet, és addig még előfordulhatnak fennakadások.
Postscriptum
Noha vannak még hasonló jellegű problémák a megyében, a vállalatnál történt átszervezések néhány helyen megoldották a lefedettségi gondokat. Udvarhelyszéken korábban Szentábrahámon, Újszékelyen, Boldogfalván és Betfalván nem volt állandó postai szolgáltatás, de a vállalati átszervezés során Székelykeresztúron a létszámtöbblet kérdését sikerült úgy megoldani, hogy a postások egy részét áthelyezték az említett településekre – közölte Dombi József.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!