
Fotó: Csató Andrea
Erdély-szerte több mint 300 milliárd forintnyi beruházást valósított meg a magyar kormány, és ezeknek a fejlesztéseknek közel a fele Hargita megyében valósult meg – jelentette be Magyar Levente miniszterhelyettes székelyföldi látogatásán.
2025. szeptember 19., 19:222025. szeptember 19., 19:22
2025. szeptember 20., 10:302025. szeptember 20., 10:30
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese a székelyudvarhelyi Őszi Vásár pénteki nyitóünnepségén mondott beszédet, az együvé tartozás jelentőségét hangsúlyozva.
„A Magyar Nemzeti Kormány az utóbbi években mindent megtett azért, hogy önök érezzék a jelenlétünket, érezzék a támogatásunkat, és ezáltal érezzék az együvé tartozásunkat a tekintetben, hogy a helyi gazdaság erősítése érdekében olyan lépéseket tettünk, amiket korábban száz év alatt nem tudott Magyarország megtenni. Erre azért nyílt lehetőség, mert a 2010-es években Magyarország egy nagy gazdasági fejlődésen ment keresztül, ami ugyan a háború, a Covid és az egyéb külső nehézségek miatt már némileg lassult, de mindenesetre
Ennek köszönhetően tetemes mennyiségű gazdasági program tudott megvalósulni itt, Székelyföldön. Ha a számokat nézzük, akkor Erdély-szerte az utóbbi néhány évben több mint 300 milliárd forintnyi beruházást tudtunk megvalósítani. Ez a közvetlen beruházási érték. És ha megnézzük, hogy a közvetett hatások mekkorák, akkor arról tudunk számot adni ma önöknek, hogy milliárd eurós nagyságrendben hajtott végre az itteni vállalkozói közösség fejlesztéseket a magyar kormány támogatásával. És ezeknek az Erdély-szerte megvalósult fejlesztéseknek közel a fele ebben a megyében (Hargita – szerk. megj.) valósult meg” – mondta beszédében Magyar Levente.
Fotó: Csató Andrea
A miniszterhelyettes kitért arra is, hogy Székelyudvarhelyen és környékén – amely a megyén belül messze felülreprezentált a gazdasági erejét tekintve – is számos vállalkozás jutott komoly előrelépéshez a magyar kormány támogatásának köszönhetően.
Megszorítások vannak Romániában, lassult a gazdasági növekedés szerte Európában, háború van a szomszédban, és ez kihat a gazdasági lehetőségekre, de
– biztosította a hallgatóságot Magyar Levente.
Fotó: Csató Andrea
„Nem hagytuk abba a támogatási programokat, és a következő időszakban is számíthatnak arra, hogy önök mellett állunk, gazdasági értelemben is, és nem hagyjuk elveszteni azokat az eredményeket, amiket a jobb időkben közösen elértünk” – fogalmazott a miniszterhelyettes, arról is beszámolva, hogy elöljárókkal, cégvezetőkkel is egyeztetett arról, milyen fejlesztési igények vannak a térségben, és már dolgoznak azon, hogy egy sor további fejlesztés is meg tudjon valósulni.
A 32. Őszi Vásár nyitóünnepségén felszólaló politikusok méltatták beszédeikben a helyi vállalkozások kitartását és rugalmas alkalmazkodóképességét, de közös elemei voltak a beszédeknek a jelenlegi és az elkövetkező időszak gazdasági nehézségei is.
Fotó: Csató Andrea
„Székelyudvarhely nagyon büszke a gazdasági szférájára, nagyon büszke a vállalkozóira, és hát legyünk őszinték, talán ez az egy maradt nekünk, amivel büszkélkedni tudunk, amikor más településvezetők előtt kell egy kicsit mesélnünk a városunkról. És ezt tettem én is, miniszterhelyettes úrnak elmondtam, hogy
és ahogyan az Őszi Vásár egy kiemelkedő jelentőségű gazdasági esemény a régió életében, úgy Székelyudvarhely, Udvarhelyszék szerepe Székelyföld gazdasági térképén megkérdőjelezhetetlen. A legerősebb, és ez a vállalkozóinknak köszönhető” – fogalmazott Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere.
Azoknak a vállalkozóknak köszönhető ez, akik tudják, hogy nehéz időkben hogyan kell cselekedni, hogyan kell piacot megtartani, és van elég tőkéjük finanszírozni ezt a nehezebb időszakot, azok a vállalkozók, akik nemcsak a piacot tudják megtartani, hanem ezekben az időszakokban innoválni is tudnak, mert ezzel lesznek erősebbek – jellemezte a helyi vállalkozói szférát.
Székelyudvarhelyen nem azért van erős vállalkozói réteg, mert gyárak épülnek, hanem éppen ellenkezőleg: azért épülnek gyárak, mert van egy erős gazdasági réteg – hangsúlyozta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Nehéz időket is megélt a helyi közösség, és ezért biztos benne – folytatta –, hogy mindazok a fejlesztések, elképzelések és álmok, amelyek az elmúlt időszakban megvalósultak, kiállják az idő próbáját, és évtizedek múlva is egy erős, értéket teremtő vállalkozói réteg fog itt tevékenykedni, ami hozzájárul kultúránk, identitásunk megtartásához.
Fotó: Csató Andrea
„Azt látjuk, hogy költségvetési válság van az országban, de azt is látjuk, hogy amennyiben gyorsan nem találunk kiutat ebből a költségvetési krízisből, ez maga után fog vonni egy gazdasági válságot és egy intézményi válságot is. (…) Hargita Megye Tanácsáról beszélve, 32 millió lej volt tegnap az az összeg, amit a kormánytól várunk, amivel meghiteleztük a kivitelezőt a kormányzati beruházások továbbgörgetése érdekében, és amennyiben ezt az összeget vagy ennek legalább felét az év végéig nem kapjuk meg, akkor nemcsak a kormányzati beruházások, hanem a saját beruházásaink, sőt a működésünk is veszélybe kerül. És nem vagyunk egyedül” – fogalmazott a megyei tanács elnöke, aki szerint
Mindez nem azért történt, mert rosszul terveztek, hanem azért, mert senki nem kalkulált azzal, hogy év közepén le fognak állni a kormányzati támogatással megindított gazdasági fejlesztések.
Ilyen nehéz helyzetben óriási támpontot jelent a magyar nemzeti kormánynak az a gazdaságélénkítő támogatása, ami az elmúlt években Székelyföldre, Hargita megyébe és Udvarhelyszékre érkezett – hangsúlyozta Bíró Barna Botond.
Az elmúlt 34, kihívásokkal teli esztendő is igazolja, hogy erős vállalkozói környezet van Udvarhelyszéken, és olyan emberek élnek itt, akik a fontos pillanatokban nagyon pontosan tudták, hogy milyen döntéseket kell meghozni annak érdekében, hogy a hangjuk ne vesszen el, vagy hogy területi, regionális érdekeik érvényesülhessenek.
Fotó: Csató Andrea
Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor arról beszélt, hogy ez fontos, hiszen együtt kell képes legyen a közösség arra, hogy a nehézségeken átlendüljön.
és most kell képesek legyünk arra, hogy együttműködve, Udvarhelyszéket még erőteljesebben feltegyük a regionális, erdélyi, országos térképre. Hargita megyében a vállalatok összárbevételének több mint 60 százaléka Udvarhelyszéken realizálódik. Ez azt jelenti, hogy megyei szinten is egy fontos gazdasági központ, és ezt hangosan, büszkén kell mindig hangoztassuk” – fogalmazott a szenátor, gratulálva László Jánosnak az Őszi Vásár 32 esztendőt felölelő múltjához, és sok sikert kívánva a résztvevő vállalkozásoknak.
A tudás, a szorgalom és az összefogás az, ami közösségeinket erőssé teszi, az Őszi Vásár pedig évről évre ennek az erőnek bizonyítéka. Itt találkoznak a helyi és anyaországi vállalkozók, kézművesek és termelők, hogy bemutathassák munkájuk gyümölcsét és új együttműködéseket kössenek – mondta a háromnapos rendezvénysorozatot megnyitó Orosz-Pál Levente főszervező.
Fotó: Csató Andrea
Emlékeztetett, már húsz éve szerves része a vásárnak az üzleti konferencia, amelyen magyarországi cégek képviselői is jelen vannak, ugyanakkor – szintén a rendezvény részeként – idén is díjazzák a kiemelkedő teljesítményükkel példát mutató udvarhelyszéki vállalkozásokat, és a rendezvénysorozat szabadtéri programokat is kínál minden korosztály számára.
Ötszáz kocsánytalan tölgyet ültetett el a korábban elpusztult facsemeték helyett a Rotary Club székelyudvarhelyi csapata, valamint annak ifjúsági szervezete pénteken a Szarkakő aljánál. Az alkalmat az erdők világnapja szülte.
Sebességmérőket helyezhetnek ki Szejkefürdőre, hogy csökkentsék a balesetek számát, döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi városházán szervezett találkozón.
Tűz ütött ki egy székelyudvarhelyi lakóház pincéjében csütörtök este, két esetkocsi is a helyszínre sietett.
Megkezdődik a tavaszi lombtalanítás március 23. és 27. között Székelyudvarhelyen, ez idő alatt a lakók kihelyezhetik a zöldhulladékot.
Bátorító és erőforrás-kereső alkalmat szervez a jövő héten a székelyudvarhelyi Egyedülálló Szülők Klubja azok számára, akik szeretnének megállni egy pillanatra, feltöltődni és új erőt meríteni a mindennapokhoz.
Sófalvi András régész-történész történelmi tematikájú kötetét mutatják be március 20-án, pénteken 18 órakor a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány több éves kutatómunka eredményeit összegzi a homoródszentmártoni templomvár esettanulmányaként.
„Mi, magyarországiak tartozunk köszönettel az erdélyi magyarságnak, mert nemzethűségből és megmaradni akarásból ti adtok példát nekünk” – mondta Semjén Zsolt Székelyudvarhelyen, a református kollégium új épületének avatóünnepségén.
Tizenhat esetben szabtak ki bírságot, valamint szekereket és láncfűrészeket koboztak el a hatóságok az elmúlt hétvégén Székelykeresztúr környékén, ahol az ellenőrzések során kiderült: hivatalos iratok nélkül szállítottak faanyagot.
Az Udvarhelyszéket is érintő, mintegy háromszáz millió eurós beruházás révén új vízvezeték épül a zetevárljai víztározó és Székelyudvarhely között, valamint jelentős hálózatfejlesztések lesznek a térségben – jelentették be hétfőn Székelyudvarhelyen.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
szóljon hozzá!