„Hadba vonultak” a székely huszárok

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Méltóságteljes nyitánnyal indult a szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia közös rendezvénye, a hétvégén kilencedik alkalommal tartott Őszi hadjárat: pénteken előbb a Szent András-plébániatemplomban szentmisén vettek részt helybeliekkel a környékről és a határokon túlról az alkalomra verbuválódott hadi népek, majd a Templom téren az aradi vértanúkra, a székely határőrökre és a 200 éve született Gábor Áronra emlékeztek. Az ünnepélyes megnyitót követően Hatos Mihály tábori lelkész kért áldást a huszárlaktanya udvarán az avatandó tíz méteres tartódon lengő négyszer öt méteres székely zászlóra.

Molnár Melinda

Tamás Attila

2014. október 05., 10:282014. október 05., 10:28

2014. október 07., 16:532014. október 07., 16:53

Az évenkénti őszi időutazás első perceiben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúira emlékeztetett Rusz Sándor szentegyházi polgármester, akik nemzetiségre való tekintet nélkül a életük árán is megtartották a szavukat. Közép-Európa szabadságharcának emléke felerősíti bennünk az eszményt, és a vértanúk emléke emberi szabadságpéldát szolgáltat. A helybeli huszárok ’48-as dala után elhelyezték a Templom-téri emlékműnél a kegyelet koszorúit.


Ha megmaradunk gyökereinknél…

A Szűzanya áldását kérték a hadjárat résztvevőire az ünneplők: a Mária-év jegyében, amelyet a csíksomlyói kegyszobor 500 éves évfordulója tiszteletére ünnepel a Gyulafehérvári főegyházmegye, együtt mondták el a laktanya udvarán a Miatyánkot. Az esemény narrátora, Mihály Réka, ünnepi beszédében elmondta: „pünkösdkor jelképesen visszaszállt a székelyek szent hegyére, a Hargitára a turulmadár – a szívünkbe is engedjük be. A nagyméretű székely zászló a távolban élő honfitársainknak is üzen: hazavárja. Akik pedig lobogni látják, megérezhetik: ha megmaradunk gyökereiknél, semmi sem lehetetlen.” A tárogatókísérettel énekelt Szózat után Opra Levente szavalt. A tábori lelkész áldást kért a zászlóra, székely és magyar népünkre; éberséget, kitartást és összetartást kívánt.


Szombat reggel közel száz lovas huszár és hatvan szekérnyi, viseletbe öltözött résztvevő indult toborzóhadjáratra Szentegyházáról Lövéte irányába. A korhű, szabadságharci időket viseletükkel felidéző baráti társaságokból, határon túli vendégekből, néptánccsoportok képviselőiből, zenészekből álló, katonadalokat éneklő menet „csudájára jártak” úgy a szentegyháziak, mint a lövéteiek, akik a kapuk elé kiállva integettek és jó hadjáratot kívántak a huszárok által vezetett díszes társaságnak. Szentegyháza, majd Lövéte központjában tartották a toborzást: a Hüpürcsös néptáncegyüttes tagjai járták a toborzótáncot, majd a körben álló székely ruhás lányokat, asszonyokat is megforgatták. A jó hangulatú rendezvény során felidézték a magyar történelem idei kerek évfordulóit, a szabadságharcok emlékét, melynek a toborzókörút is méltó emléket állított.

Csatajelenet a Vargyas-lázon

A hadjárat leglátványosabb része a Lövétéhez tartozó Vargyas-lázon tartott vágta volt, amely során a lovashuszárok sorokba rendeződve először lépésben, majd ügetésre váltva, végül vágtázva haladtak át a mezőn, többször is megismételve a „csatajelenetet”. A vágtához készülődés közben egy résztvevő meg is jegyezte: „Adja Isten, hogy ezen a helyen sose lobogjon román, hanem csakis a székely zászló!” A vágtát követően a huszárok és az őket követő szekérkaraván tagjai átvonultak a Szeltersz-völgyébe, ahol bográcsban főtt pityókás tokánnyal várták őket. Ugyanakkor az egyik szekér is hadtápot szállított: az ajándékba kapott mozgó konyha és ételágyú révén biztosították az ellátást. A kiadós ebéd után ismét felkerekedett a karaván: Szeltersz völgyéből a Majzoson keresztül a Nyilak útján értek vissza Szentegyházára, ahol ismét megcsodálhatták őket azok, akiknek erre korábban nem volt alkalmuk. A résztvevők a szentegyházasfalvi templomtérre érve széledtek szét: a fáradtabbak haza, míg a mulatni vágyók a huszárbálba mentek.


Székely koszorúra érdemesültek

Idén adták át első alkalommal azt a kitüntetést, amelyet a szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és abránfalvi Ugron András Gábor alapított. 2014-ben a Gyermekfilharmónia és a helyi huszárok által tartott gálaműsor keretében adták át négy, a Székelyföldön működő katonai hagyományőrzőnek, illetve az őket támogatók közül azoknak, akik a székelység identitásáért és összetartozásáért, saját múlt- és jelenkori történelmének jobb megismeréséért, megbecsüléséért kimagaslóan tevékenykedtek.  A Székely koszorú kitüntetést elsőként a szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület létrehozói: Mihály József és Sándor Péter vette át, majd a sepsiszentgyörgyi Kádár László illetve a csíkszeredai Petres Kámán. Ugyanakkor az utóbbi években a székelység megmaradásáért végzett példamutató tevékenységükért különdíjban részesítették Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját és Csige Sándor konzult, akik a rendezvény támogatói is voltak.


Bajtársias együttlét

A huszárok vasárnap, a reggeli szentmisét követően az aradi vértanúkról is megemlékeztek a szentegyházasfalvi templom előtti téren, ahol megkoszorúzták az első és második világháborúban elesettek emlékművét. A hadjárat programja vasárnap is folytatódott: a Szelterszi gyakorlótéren ünnepi műsorokkal, ugyanakkor bográcsozásra, ügyességi vetélkedőkre, baráti beszélgetésre, borozásra, egyszóval tartalmas ősz eleji kikapcsolódásra várták az érdeklődőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés