Magánterület a Csizmadia udvar

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Nem kis felháborodást keltett a hír, mely szerint egy élelmes udvarhelyi utcát kerített el: történt ugyanis, hogy a József Attila utcából nyíló Csizmadia udvaron lakók néhány éve kaput állítottak a zsákutca bejáratához, nemrég pedig új utcanévtábla került a kapura, amely felkeltette a helyi sajtó figyelmét. A lakók azonban állítják: magánterületet kerítettek el.

Kovács Eszter

2015. február 12., 20:132015. február 12., 20:13

2015. február 12., 21:522015. február 12., 21:52

Meglehetősen feldúltan fogadott Berei Elemér, a Csizmadia udvarra nyíló házak egyik tulajdonosa, ugyanis az egyik udvarhelyi médiaorgánumban megjelent fotóriport nyomán sok zaklatás érte őt és családját, illetve az udvarban lakó másik két családot is. Érkezésünkre Márton Sándor, a szemközti ház tulajdonosa is megjelent, mint magyarázták: a 160 négyzetméteres udvaron összesen öt ház áll (ezek közül jelenleg csupán háromban laknak), az ingatlanok mindegyikéhez a köztes udvar „egy-egy falatja” tartozik.

„A házzal együtt vettük a területet, akkor, több mint nyolc éve állítottunk kaput, hogy akárki ne járhasson be az udvarra” – elevenítette fel Márton Sándor. Tavaly Berei Elemér kezdeményezésére a régi, korhadt kaput újra cserélték, ezek után került az új utcanévtábla is a kapura. „Telekkönyvek bizonyítják: az udvar a mienk, magánterület” – hangsúlyozta a férfi, majd hozzátette, mivel a történelmi városközpontban van a Csizmadia udvar, mindennemű építkezésre különös figyelmet kell fordítaniuk az ingatlantulajdonosoknak. „A polgármesteri hivatal illetékesei is tudnak a kapuállításról, az építkezési engedély kiváltásakor minden részletre kiterjedt a figyelmük” – közölte.

A Csizmadia udvar valóban nem közterület, bár szerepel a közterületek leltárában, tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Bálint Attila magyarázatként hozzáfűzte, az 1999-ben elfogadott 60-as, a közterületek listájára vonatkozó tanácsi határozatban elírás történt, ezért szerepel rajta a Csizmadia udvar. Az urbanisztikai osztály illetékesei tudnak a problémáról, a leltári dokumentum aktualizálása azonban elmaradt. „Ettől függetlenül a telekkönyvek bizonyítják, hogy magánterületről van szó” – tette hozzá a sajtószóvivő. Az illetékes később fontosnak tartotta hozzátenni: a kérdéses dokumentum aktualizálása megtörténhet. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés