
Fotó: Farkas Antal
A hét közepéig leszerelik Székelyudvarhelyen a karácsonyi díszeket – a munkálatokat múlt szerdán kezdték el a város szélein, hétfőn pedig már a központ dekorációját bontották.
2014. január 13., 15:462014. január 13., 15:46
2014. január 13., 20:522014. január 13., 20:52
A karácsonyi díszeket december elején szerelték fel – mint Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője elmondta, az volt az elsődleges céljuk, hogy ne csak a városközpontot, hanem a lakónegyedeket is ünnepre hangolják. Minden évben beszereznek a meglévők mellé új díszeket is, így a munkálatokat végző EDA Elekes Kft.-nek sikerült nagyobb területet kidekorálnia. Emellett három városi karácsonyfát is felállítottak: a főtéren kívül fenyőfa díszítette a Bethlen-negyedi parkot és a Meseváros helyszínéül szolgáló központi parkot is. Ezeket is eltávolítják e hét közepéig, és a hivatal műhelyében dolgozzák fel tüzelőanyagnak, illetve a különféle javításokhoz használható deszkáknak.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!