Egy hónapon belül a nyolcadikos, tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok tudását is felmérik Hargita megyében, a hónap végén a nyolcadikos tanulók próba-kisérettségin vesznek részt, ezt követően pedig a tizenegyedik és tizenkettedik osztályos diákok adnak számot ismereteikről a próbaérettségin.
2015. február 09., 18:342015. február 09., 18:34
Hargita megyében majdnem tízezer diák tapasztalhatja meg a kisérettségi, valamint az érettségi vizsgakörülményeit egy hónapon belül, ugyanis február végén lezajlik a próba-kisérettségi, majd március első napjaiban a próbaérettségi. Előbbin mintegy háromezer nyolcadikos részvételére számít a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. A próbaérettségi megszervezése tavaly óta már nem csak a tizenkettedikes diákok esetében kötelező, a vizsgán a tizenegyedikesek tudását is felmérik: a két évfolyamról összesen 5400–5500 diák fog vizsgázni Hargita megyében – tájékoztatott Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa. A nyolcadikosok próba-kisérettségije kezdődik elsőként, ez február 23-án, 24-én és 25-én zajlik majd, a próbaérettségizők pedig március 2-ától 6-áig vizsgáznak, a március 5-ei szünnap közbeiktatásával – tudtuk meg Hodgyai Lászlótól.
Hargita megyében az elmúlt évben is nagyjából annyi diák próba-kisérettségizett, illetve próbaérettségizett, mint ahányat idén várnak a felmérőkre. A próbavizsgákon a részvételi arány tavaly jócskán meghaladta a kilencven százalékot, a sikeresen vizsgázók hányada azonban már jelentősen kisebb volt. A Hargita megyei nyolcadikos diákok 45,33 százaléka ért el ötös feletti átlagot a tavalyi országos felmérés próbavizsgáján, a tizenkettedikes vizsgázóknak csak a 24,63 százaléka ment át a próbaérettségin, a tizenegyedikeseknek pedig még kisebb arányban sikerült a vizsgájuk.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!