Fotó: Thomas Campean
Az előző évinél három és félszer nagyobb költségvetése volt tavaly Szentegyházának, idén még nem tudni, mekkora lesz, ám tervekből már van bőven: gyermekosztályt indítanának, kórházat és iskolát újítanának fel, valamint folytatnák az aszfaltozást. Idén egyébként különleges vendége is lesz a városnak: egy kínai milliárdos üzletember érkezik a településre, befektetési céllal.
2016. január 12., 18:392016. január 12., 18:39
2016. január 12., 22:242016. január 12., 22:24
Idén is az infrastruktúra fejlesztése lesz a prioritás Szentegyházán – tudtuk meg Rusz Sándor polgármestertől. Mint elmondta, tíz út felújítási tervét rendelték meg, nyolc játszóteret javítanak meg, illetve a kórház gyermekosztályát is modernizálják.
A kétezres évek elején be akarták zárni a kórházat, ám végül sikerült egészségügyi központként megtartani. Jelenleg a megyei kórház működteti külső részlegként, ahol végstádiumban lévő betegek ellátását végzik. Tavaly érkezett a településre egy általános orvos, és már egy fül-orr-gégész is rendszeresen rendel a városban, november elsejétől pedig egy gyermekgyógyász is – magyarázta a polgármester, hozzátéve, a gyermekgyógyász érkezésekor merült fel a kórház másik épületének korszerűsítési terve. Az épület korábban a gyermekosztálynak adott otthon, ám majdnem egy évtizede nem működik, felújításra szorul. Egy tervező felmérése alapján a munkálatok 300 ezer euróba kerülnek. A polgármester szerint a megyei tanácstól ígértek anyagi kiutalást a kórház felújításához, illetve a város saját költségvetéséből is különítenek el erre pénzt, így kezdik el a munkálatokat, remélhetőleg már az év első felében.
Ahhoz, hogy a gyermekorvos elkezdhesse munkáját, a jelenleg használt kórházépületben berendeznek neki egy kabinetet. Idén egyébként az intézmény konyhájának modernizálását is folytatják, a tavaly elkezdett korszerűsítésre ötvenezer lejt különítettek el a költségvetésből.
Ami az iskoláknak és a tűzoltóknak jut
Idén a Tamási Áron Általános Iskolánál és a tűzoltó-alakulat épületénél is kicserélik a tetőzetet – folytatta a tervekről szóló beszámolót a polgármester. A Mártonffi János Általános Iskolának egy automata hámozógépet vásárolnak, ugyanis a tanintézetben a személyzetcsökkentés miatt nehezen tudják ellátni a diákokat és az intézményhez tartozó napköziseket. Emellett a villamos hálózatot is korszerűsítik. A költségvetés ismeretének hiányában továbbiakat egyelőre nem terveznek – mondta Rusz.
Mit hoz a kínai befektető?
Több kínai csoport is ellátogatott már Szentegyházára az elmúlt években, tavaly decemberben pedig már egy milliárdos üzletember is meglátogatta a várost – ő várhatóan februárban vagy márciusban visszatér, konkrét befektetési tervekkel. Rusz Sándor még nem tudta elmondani, hogy az illető üzletember – aki Albániában és Kenyában is jelentős befektetésekkel rendelkezik – mibe szeretne beruházni Szentegyházán.
Szentegyháza tavalyi költségvetése három és félszer nagyobb volt, mint 2014-ben. Az infrastrukturális beruházásokra fordítottak figyelmet, mivel a 37 kilométernyi városi útnak csak tíz százaléka volt leaszfaltozva. Tavaly a helyi költségvetésből utcákat és parkolókat aszfaltoztak le, és mintegy húsz utcaszakaszt javítottak meg. A helyi tűzoltó-alakulatnak 70 ezer eurós tűzoltókocsit vásároltak, és 60 ezer lejre növelték azt az összeget, amire a civil szervezetek pályázhattak. A Gábor Áron Líceum tornatermét modern öltözőkkel és tusolókkal látták el, ezeket most fejezik be. A Mártonffi János Általános Iskola három épületét is leszigetelték, valamint néhány tanterem padlózatát is kicserélték. A Bartók Béla Művelődési Házat hangfelszereléssel látták el, illetve felújították a Gábor Áron Művelődési Ház belső terét. A polgármester elismerte, hogy nem esztétikus a tavaly elkészített, 130 ezer lej értékű forgalomlassító sáv, mégis fontosnak tartja, mivel az évek során több iskolást ért baleset a gyalogátjárón. Az úton elhelyezett szigettel kapcsolatban többen is elpanaszolták, hogy sötétedés után nehezen észrevehető. A polgármester szerint idén ezen is javítani fognak.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
szóljon hozzá!