Kilencéves a Villám csapat

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Eseménydús évet zár a székelykeresztúri Villám – Fulger Önkéntes Tűzoltó-egyesület: a lánglovagok november 11-én ünnepelték egyesületük kilencedik születésnapját.

Veres Réka

2014. november 12., 12:292014. november 12., 12:29

Van, amikor több, máskor meg kevesebb esethez riasztják a csapatot, ezek gyakorisága és   súlyossága is változó – mondta el Szali Mózes, a Villám – Fulger Önkéntes Tűzoltó-egyesület parancsnoka. Átlagban mintegy tíz bevetésen vesz részt a csapat évente, mindegyik helyzet eltér a korábbitól.

Segítenek a bajban

Idén a legkiemelkedőbb riasztás a farkaslaki árvíz volt. A parancsnok felidézte, hogy a 450 gazdaságot érintő áradás során tizennégy egyesület dolgozott a helyszínen. A keresztúri Villám csapat például több órán át szivattyúzta a vizet az elárasztott pincékből. Idén súlyos autóbalesethez is kivonult a keresztúri csapat, meglepő volt számukra, hogy már közúti balesetekhez is riasztják az alakulatot – tette hozzá a parancsnok. Egy eltűnt személy keresésében is részt vettek az egyesület búvárjai: Aradon, a Măltăreț tóba fulladt egy gyergyóalfalusi személy, viszont az aradi búvárok a veszélyes körülmények miatt nem, ezzel szemben a székely lánglovagok saját felelősségre vállalták a merülést. Továbbá egy alsóboldogfalvi tűzesethez is kivonult a csapat.

Felszereléssel és tudással a biztonságosabb bevetésekért

De a bővülés éve is volt az idei, hiszen a Hargita megyei tanács pályázatán nyert összegekből védőfelszerelésekkel bővült a Villám szertára. A parancsnok úgy véli, a bevetéshez szükséges felszerelés nagy előrelépés a csapatnak, valamint a tűzoltóképzéseken való részvétel is, hiszen ezáltal elmélyült szaktudásuk és felkészültségük. Szali Mózes például jelenleg két bajtársával együtt parancsnokképzésen vesz részt.

Saját idejüket áldozzák mások védelméért

Több mint 2400 munkaórát dolgoztak eddig az önkéntesek, akik munkahelyük mellett önzetlenül áldozzák fel szabadidejüket az életmentésre. A 25 önkéntes tagot számláló egységből legalább 45 személy mindig elérhető, és perceken belül kész a bevetésre – sorolta a parancsnok, hozzátéve: az elmúlt évek alatt változatlanul büszke maradt csapatára, hiszen teljesítményük arányosan fejlődik felszerelésük bővülésével, egyre jobbak, és hozzáállásuk is példamutató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés