Kilenc városban működhet a közösségi projekt

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Több nagyváros is csatlakozik a Közösségi Kártya-programhoz: a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) ötletén alapuló, sikerességét már több ízben bebizonyító kezdeményezést nemcsak Székelyföldön, hanem az országban és a határokon túl is „ellesnék”.

Kovács Eszter

2015. március 10., 11:132015. március 10., 11:13

A gyulafehérvári, a kolozsvári, valamint a Kovászna megyei közösségi alapítványokkal partnerségben az SZKA 2012-ben hozta létre a közösségi alapítványok szövetségét, mely a partnerek találkozási fóruma, ahol képzéseken vehetnek részt és megoszthatják tapasztalataikat. „A konferenciák célja továbbá a jó példák bemutatása, így a Közösségi Kártya-programé is, melyre a nagyváradi, bákói, ploieşti-i és jászvásári tagok figyeltek fel” – magyarázta Csáki Rozália, az SZKA ügyvezetője. A programhoz a kolozsvári Igen, tessék mozgalom is csatlakozott, így idén tavasszal velük is szerződést köt az udvarhelyi alapítvány. „Ferencvárosban, Budapest IX. kerületében is bevezetnék a programot, ők azonban egyelőre tapogatóznak, felmérik a helyi piaci igényeket” – jegyezte meg az ügyvezető.

Hozzátette, nem feltétlenül az a cél, hogy partnerségi hálózatot építsenek ki, viszont az ötletet sem szándékoznak kisajátítani. „A csatlakozás feltétele, hogy a partnerszervezet komolyan vegye a feladatot, hasonló elvek és értékek alapján alakítsa ki a partnerséget a vállalkozókkal. Hiszen a program egyik alappillére, hogy bizalom alakuljon ki a helyi közösségek, a vállalkozói szféra és a civil szervezet között” – hangsúlyozta. Mellesleg a Közösségi Kártya-program és a kezdeményezés elnevezése is az SZKA levédett márkája.

A program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mára több mint 14 ezer közösségikártya-használó van Udvarhelyszéken, illetve a kezdeményezés a többi székelyföldi városban is igen népszerű. A kártyahasználatból befolyó összegek az Ön dönt!-alapot duzzasztják, melyből évről évre közösségi projekteket támogat az alapítvány. A befolyó összegek is folyamatosan nőnek: míg 2013-ban 78 ezer lejt tudtak pályázatokra fordítani, tavaly már összesen 116 ezer lej folyt be a közösségi kasszába. A támogatásra pályázó civil szervezetek száma is megnőtt, sőt az SZKA serkentésére több kis szervezet jelent meg, illetve jelentősen javult a civil szféra belső kommunikációja. „2009 óta létezik az Ön dönt!-alap, melynek révén eszközbeszerzésre, illetve PR-tevékenységre nyújtottunk támogatást. Tavaly a Vidéki Alappal egészült ki a program, hiszen úgy találtuk méltányosnak, hogy a sok vidéki közösségikártya-használó életterébe is visszafordítható legyen a támogatás” – sorolta Csáki Rozália.

A tervek szerint idéntől más tevékenységet is támogatna az SZKA: az Ön dönt!-alapból a PR-tevékenységre és eszközbeszerzésre szánt összeget „szűkebbre szabják”, így újabb, például környezetvédelmi és egészséges életmódot népszerűsítő programokat is támogatnának. „Udvarhelyszéken zömmel közepes és kis civil szervezetek működnek, amelyek más pályázati kiíráson nem tudnak például eszközbeszerzésre forrásokat lehívni. Ez a pályázati szegmens tehát hiányterület, viszont szükség van a bővítésre, több olyan tevékenység van, melyre szintén kevés a pályázati lehetőség” – hangsúlyozta az ügyvezető.

Mindazonáltal a Közösségi Kártya-program másik célja a helyi gazdaság segítése, ezért az SZKA a továbbiakban a partnervállalkozások körének bővítésén dolgozik. A következő Ön dönt!-kiírás egyébként e hónapban várható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés