Kifizet vagy ráfizet a város?

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Egymásnak ellentmondó tájékoztatást kaptunk a székelyudvarhelyi Millenniumi emlékmű elmaradt kifizetésének ügyében: az EMNP- és MPP-frakciók tudni vélik, hogy a 2008 óta halasztódó ügy legújabb fejleményeként a város pert vesztett a munkálatot kivitelező Reneszánsz Zrt.-vel szemben,  és a mintegy 300 ezer lej hátralék kifizetésére kötelezték, a hivatali álláspont szerint viszont az ügynek még közel sincs vége.

Kovács Eszter

2013. november 27., 18:112013. november 27., 18:11

2013. november 27., 19:142013. november 27., 19:14

2008 óta halasztódik a Millenniumi emlékmű kivitelezőjének, a Reneszánsz Zrt.-nek a kifizetése: a több mint 600 ezer lej értékű beruházás felét törlesztette a korábbi városvezetés, az ügy azóta Budapesten és belföldön is bíróság elé került. „A fejlemények szerint a polgármesteri hivatal elvesztette a pert a céggel szemben, ezért a végrehajtási folyamat során 354 ezer lejt foglaltak le a városi kassza tartalékalapjából” – mondta el Gálfi Árpád, a MPP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke. Az információt az EMNP-frakció tagjai is megerősítették, hozzáfűzve: az adósság törlesztésére a 2013-as városi költségvetésben tételesen el volt különítve az összeg, a kifizetés mégsem történt meg.

Kérdésünkre, hogy az ügyben volt-e végrehajtás, a polgármesteri hivatal illetékese kitérő választ adott. „A per még nem zárult le. 2008-ban a kivitelező benyújtotta a számlát a hivatalnak, viszont az ott megszabott érték a reális összeg mintegy háromszorosa volt. A hivatal kifizette ennek felét, és úgy ítélete meg, hogy többel nem tartozik a cégnek” – tájékoztatott Bálint Attila. A polgármesteri hivatal sajtószóvivője hozzátette: az említetthez „hasonló” nagyságú összeg valóban szerepel tételesen az idei városi költségvetésben, sőt az ügy egyebek mellett a csütörtöki önkormányzati ülés napirendjén is szerepel költségvetés-módosítás címszó alatt. „Valójában évekig húzódó perek sorozatáról van szó, hisz 2011-ben Budapesten döntöttek a kivitelező cég javára, a döntést a polgármesteri hivatal megtámadta, és az ügyet azóta Udvarhelyen, Csíkszeredában és a marosvásárhelyi táblabíróságon is tárgyalták” – sorolta az illetékes. Kérdéses azonban, hogy ha döntés nem született az ügyben, és nem módosult a városi kassza tartalékalapja, akkor miért van szükség a költségvetés módosítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés