
Fotó: Farkas Antal
A Szent István-napi ünnepségsorozat csütörtök este kezdődik, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatala immár hatodik alkalommal szervez meg. Az elkövetkező napokban a városközpontban, valamint a különböző intézményekben számos program teszi gazdagabbá a város kulturális életét.
2015. augusztus 19., 19:322015. augusztus 19., 19:32
Az új kenyér megszentelésével és megáldásával kezdődik csütörtök este kilenc órától a Márton Áron téren a Szent István-napi ünnepségsorozat. Ezt követően átadják a város szimbolikus kulcsát, majd az ünnepi műsort követően tűzijátékkal zárul az est. Péntek délután hat órától Az erdélyi ónművesség (XVI–XIX. század), funkció és ikonográfia című kiállítást nyitják meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, majd este nyolctól a Városháza téren szabadtéri táncházba várják az érdeklődőket.
Szombaton délelőtt tíz órától Szent István-kupával kezdődik a nap, ugyanekkor az Udvarhelyszéki Fúvószenekar toboroz majd felvonulással. Délelőtt fél tizenegytől a Városháza téren találkoznak a kismotoros és „kistaposós” csöppségek, akiket különböző bábjátékokra és meseelőadásokra várnak. Délután öttől a Váci Szimfonikus Zenekar operettgálája tekinthető meg a Városháza téren, nyolctól a Bekecs Néptáncegyöttes lép fel, kilenctől pedig a Tűzmadarak Zsonglőrcsoport tűztáncot ad elő. Az estet a fél tíztől kezdődő Bojtorján zenekar koncertje zárja.
Folytatódnak vasárnap a gyerekeknek szóló programok, aztán délután négytől a Virágos Székelyudvarhely program eredményeit hirdetik ki, öttől baranta-, majd középkori hadi bemutatót tartanak. Hattól a polgármesteri hivatal Szent István Termében a gyémánt-, arany- és ezüstlakodalmasokat köszöntik, ugyanekkor a Városháza téren mutatja be az Udvarhely Néptáncműhely Örömtánc című előadását. Este héttől a Titán, nyolctól a Random Trip, kilenc órától pedig a székelyudvarhelyi Transylvania Rock Band koncertjén lehet bulizni, végül tíz órától az Atilla Fiai Társulat és Varga Miklós koncertje zárja az ünnepséget.
Szombaton és vasárnap délelőtt tíz és este hét óra között állandó programok szórakoztatják az ünneplő közönséget: történelmi sátorban modellezhetik a kicsik a magyar koronát, de lesz könyvsarok, kézműves foglalkozások, kirakodóvásár, kismamasátor, körhinta, valamint a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Fényírdájában az egykori fényképezési technikákat mutatják be. A rendezvény részletes programja a polgármesteri hivatal honlapján olvasható.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!