Egy hete igényelhető a fűtéspótlék Székelyudvarhelyen, de mostanáig kevesebb mint száz ilyen jellegű kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalban. Az első rohamra keddtől számítanak. A kitöltendő űrlap bonyolult és hosszú, ezért a lakószövetségek tájékoztatókat ragasztottak a tömbházak bejárataira. A pótlék igénylői decembertől számíthatnak az ellenőrök látogatására.
2011. október 17., 16:432011. október 17., 16:43
2011. október 17., 16:592011. október 17., 16:59
Hosszadalmas és bonyolult az igénylési űrlapok kitöltése
Noha már egy hete igényelhető a fűtéspótlék, ez idő alatt kevesebb mint száz kérés érkezett a polgármesteri hivatal szociális osztályára. Fülpesi Gyula osztályvezető úgy véli, a hosszú és bonyolult igénylési űrlapok kitöltése miatt alacsony még az igénylések száma.
A szociális osztályra mostanáig nagyon kevés űrlapot nyújtottak be, ugyanis körülményes ennek a kitöltése, és időt igényel – tájékoztatott az osztályvezető. Az első rohamot keddtől várják, ugyanis a héten ekkor van először ügyfélfogadási nap a szociális osztályon. „Kilenc órakor kezdődik a program, de fél nyolckor, amikor jövök, már szoktak lenni” – mondja a korábbi évek tapasztalatai alapján az osztályvezető.
A múlt évben nagyon sok hibás kérést adtak le az igénylők, és ezeket a problémákat utólag kellett rendezni, ezért a megelőzés érdekében és a megváltozott igénylési űrlap miatt a városháza szociális osztálya tájékoztató nyomtatványok kifüggesztésére kérte a lakószövetségeket. A nyomtatványok kitöltésében segítséget nyújtó tájékoztató lapok ki is kerültek a tömbházak bejárati ajtóira.
Az új igénylési űrlapok részletes tájékoztatást kérnek a fűtéspótlékot igénylő család vagyoni helyzetéről, egyebek mellett arról is nyilatkozatot kell tenni, ha a támogatást kérő családnak drága ékszerei, 1600 köbcentinél nagyobb teljesítményű gépkocsija vagy szőrmebundája van, de még akkor is kiesnek a jogosultak köréből, ha egy robogót vagy egy láncfűrészt birtokolnak.
A kéréseket a polgármesteri hivatal szociális osztályán nyújthatják be azok, akik egyik lakószövetséghez sem tartoznak, akik pedig valahol közköltséget fizetnek, az illetékes lakószövetségnél kérhetik a támogatást. A kérések benyújtási határideje november 10-e.
A törvény értelmében idéntől az igénylők 60 százalékánál helyszíni ellenőrzést kell végezniük a szociális osztály munkatársainak. Az ellenőrzések leghamarabb decemberben kezdődhetnek meg, a kérések átvizsgálását és összesítését követően – közölte Fülpesi Gyula.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!