
Fotó: Barabás Ákos
Még készül a székelyudvarhelyi bíróság 2015-ös évi teljes mérlege, néhány összesítőt viszont már most megszereztünk.
2016. január 06., 12:532016. január 06., 12:53
Ami biztos, munkás évet zártak az udvarhelyi bírók tavaly, ugyanis míg 2014 szeptemberéig hat bírói tanács között oszlottak meg az ügyek, a munkateher 2015 nyarától négy bírói tanácsra korlátozódott: két bíró is nyugdíjba ment, és még nem helyettesítették őket. Közepes terheltségű bíróságról lévén szó az arányok kiszámításánál nagy jelentőséggel bír a kétharmadára csappant bírói állomány – értékelt a szóvivő.
Míg előző évben 3887 ügyet iktattak, tavaly ez 3310-re csökkent, ám az előző évből visszamaradt esetek miatt a megoldott ügyek száma 3399 volt. Noha összességében kevesebb ügyet iktattak tavaly, a polgári és bűnügyi perek aránya változott: 2014-ben 3487 polgárit és 409 bűnügyit jegyeztek, 2015-ben 2892 polgári mellett 418-ra nőtt a bűnügyiek száma.
A polgári perek közt 73 válókeresetet iktattak, 19-et közös megegyezéssel, 54-et pedig annak hiányában. 32 földvitával kapcsolatos ügyet jegyeztek, és ezeket meg is oldották múlt évben. Bűnügyi perekben 35 végleges börtönítélet született tavaly az udvarhelyi bíróságon.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!