Március 9-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a sürgősségi kormányrendelet, amely kétéves tilalom után engedélyt ad a vidéki önkormányzatoknak, hogy köztisztviselőket alkalmazzanak. A lehetőséggel szinte minden községi önkormányzat élni fog. Olyan is van köztük, ahol mindössze három köztisztviselő küszködik 17 posztra jutó munkával.
2011. március 27., 17:492011. március 27., 17:49
2011. március 27., 17:552011. március 27., 17:55
Türelmetlenül várják a Hargita megyei vidéki önkormányzatok az egyedi posztok felszabadítását engedélyező sürgősségi kormányrendelet alkalmazási normáinak megjelenését, hiszen amint a dokumentum napvilágot lát, kétéves tilalom után megkezdhetik a köztisztviselők alkalmazását. Mostanáig csak hét megüresedett poszt után alkalmazhattak egy személyt, így a kis létszámú önkormányzatoknak esélye sem maradt az alkalmazásokra.
A Hargita megyei prefektusi hivatalnál már 8 alkalmazási kérést tettek le a vidéki önkormányzatok (Zetelakáról, Parajdról, Tölgyesről és Tusnádról), az igénylések száma várhatóan a törvény alkalmazási normáinak megjelenését követően fog jelentősen megugrani, hiszen addig nem kaphatnak jóváhagyást az alkalmazásokra az önkormányzatok – tudtuk meg a prefektusi hivatal ügyvezető igazgatójától, Kedves Erzsébettől.
Több nehéz helyzetben levő önkormányzat (pl. Szentábrahám, Újszékely, Szentegyháza és Székelyderzs) már korábban is próbált jóváhagyást szerezni egyedi posztjaik felszabadítására a Közhivatalnokok Országos Ügynökségétől (ANFP), de többnyire elutasító választ kaptak kéréseikre – tájékoztatott korábban Ladányi László prefektus, aki szerint most a vidéki önkormányzatok szinte mindegyike kérni fogja az alkalmazásokat.
„Már nem bírjuk”
Sok vidéki önkormányzat az állások zárolását követően akkor került igazán nehéz helyzetbe, amikor a múlt évi, 25 százalékos bércsökkentést követően számos köztisztviselő felmondott, illetve aki tehette, nyugdíjba vonult, helyükre azonban nem alkalmazhattak senkit. Szentábrahámon mindössze három köztisztviselő maradt, a helyzet azonban nem egyedi, sok önkormányzat jár hasonló cipőben.
„Nem tudunk dolgozni, annyira nagy volumenű munka van, hogy már nem bírjuk” – mondja Barabás Zsigmond, szentábrahámi polgármester. Az önkormányzatnál 17 poszt van, többségük betöltetlen, mindössze három köztisztviselő dolgozik a hivatalban: egy jegyző, egy könyvelő és egy mezőgazdasági referens. Tavaly októberben a szociális referens is otthagyta a hivatalt, így, a polgármester és a megmaradt három tisztviselő egyik napról a másikra kellett átvegye a szociális problémákkal járó munkákat is, de ők kellett levezessék a két hónapig tartó általános mezőgazdasági összeírást is, hiszen azt kívülálló nem tudta volna megcsinálni – magyarázza a nehézségeket a községvezető.
Szentábrahám már többször is kérte a posztok felszabadítását, és egyszer kaptak is engedélyt három személy alkalmazására, de egy formai hiba miatt fel kellett függeszteni a versenyvizsgák kiírását, így mégsem bővíthették a személyzetet. Most viszont ismét jóváhagyást kérnek az alkalmazásokra, lehetőség szerint minél többre. „Tizenhét poszt van nálunk. Kellene egy pénztáros, egy adóreferens, két szociális referens és egy kataszteres is” – sorolja a legsürgősebbeket Barabás Zsigmond, hozzáfűzve, hogy a környező községekben sem sokkal jobb a helyzet, mindenütt nagy gondok vannak.
Napi szinten okoz nehézséget a közlekedés Székelyudvarhelyen, ahol több utcában is zajlanak a nagy mobilitási projekt munkálatai: aszfaltozások, zöldövezetek kialakítása, közműcserék és kátyúzások formálják át a várost.
Lemondásra szólította fel hétfőn este a Salrom vállalat vezérigazgatóját a parajdi helyzetről tartott parlamenti meghallgatások után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
Június 11-én volt negyvenhárom éve annak a tragikus robbanásnak, amely két ember halálát okozta a székelyudvarhelyi Matricagyár öntödéjében. Az ügy máig feltáratlan körülményei miatt indult a kutatás.
Jelentősen csökkent a Korond-patak és a Kis-Küküllő sókoncentrációja, miután elkezdték annak mellékpatakából kiszivattyúzni az édesvizet, hogy azt a parajdi sóbánya alatti szakaszon engedhessék vissza a mederbe.
A Korond-patak, a Szováta-patak és a Kis-Küküllő-folyó különböző pontjain végzett méréseket csütörtökön dr. Máthé István, a Sapientia egyetem csíkszeredai karának oktatója. Eredményeit és érdekes tapasztalatait a Székelyhonnal is megosztotta.
Jól látszott, hogy nagy erőkkel dolgozott a kivitelező pénteken a parajdi sóbányánál lévő lezárt veszélyzónában, ugyanakkor precíz szeizmológiai mérések is zajlottak.
A bányában dolgozott, ám a Salrom egyik alvállalkozójánál, a Sal Sindnél volt alkalmazva, ezért nem részesült segélyben az a nagyjából harminc személy, aki pénteken tüntetett a bányánál. Azt ígérték nekik, hogy nem hagyják magukra őket.
A kivitelező gőzerővel dolgozik a parajdi sóbányánál keletkezett gondok elhárításán: a vízügyi szakemberek szerint eddig 50 kilogrammnyi hal pusztult a sós víz szivárgása miatt. A szakértők egy újabb bánya építését is felvetették.
Közel jár már a kétszázhoz a székelyudvarhelyi készruhaiparból elbocsátott alkalmazottak száma. Helyzetük nem rózsás, ugyanis az új gyár indításával kapcsolatos remények szertefoszlani látszanak, és kevés a munkalehetőség a városban, illetve a környékén.
szóljon hozzá!