
Fotó: Farkas Antal
Elkezdték összerakni a faházikókat, amelyekben bő egy héten keresztül a vásárosok kínálják majd portékáikat a karácsonyi vásáron. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szervezésében, december 17–24. között zajló vásárt több helyszínen kísérik majd kulturális programok.
2015. december 15., 14:462015. december 15., 14:46
A termelők és kézművesek az előző évekhez hasonlóan idén is hagyományos termékeket árusítanak majd a csütörtökön kezdődő vásáron, amelyet több helyszínen is számos színes kulturális program kísér majd. A két fő helyszín ebben az évben is a Városháza tér és a Sétatér, azaz a városi park. Lesz betlehemi jászol, meseváros, szalmaház, filmvetítés, gyerektáncház, táncelőadás, hangverseny és lampioneregetés is.
Az első két nap a tanintézeteknek ad teret: helyi óvodások és kisiskolások uralják majd a színpadot. Szombaton és vasárnap 11–14 óra között gyermekprogramokon vehetnek részt az érdeklődők, a délutánok és esték a karácsonyhoz kapcsolódó ünnepi műsorokról szólnak.
December 20-án, vasárnap délelőtt a Stúdió Moziban rendezik meg a második Székelyföldi Betlehemes Találkozót. Az ősi betlehemes játékokat bemutató csoportok előadásaikkal kimennek a vásártérre, valamint a templomokba is. Ugyancsak vasárnap délután hat órától jótékonysági hangverseny lesz a Városháza Szent István Termében. A vásár ötödik, hatodik és hetedik napján a Haáz Rezső Múzeumban, valamint a Művelődési Házban kézműves-foglalkozásokat tartanak gyerekeknek. A nyolcadik és egyben utolsó napon a városi könyvtárban délután négytől este nyolc óráig rajzfilmvetítéssel tölthetik idejüket az angyalváró gyerekek. A rendezvényt csütörtökön, december 24-én zenés ünnepi műsorral kísért lampioneregetés zárja.
Forgalomváltozás a vásár miatt
A munkálatok és a rendezvény miatt hétfőtől december 28-áig zárva lesz a gépjárműfogalom előtt a Városháza tér, valamint szerdától december 25-éig a Vár utca is. A karácsonyi vásár részletes programismertetője megtalálható a varoshaza.ro weboldalon, a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán, a vásár ideje alatt pedig a standoknál is.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!