Kerti törpét áldoztak az örökségvédelemért

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Feláldoztak egy giccses kerti törpét, gyászszalaggal vettek örök búcsút egy új lámpaoszloptól, és ideiglenesen a régi címerek is visszakerültek a tér kőfalára – villámcsődületen mutatta be céljait a székelyudvarhelyi Civilek az Örökségért Mozgalom a Patkóban.

Széchely István

2013. július 18., 16:212013. július 18., 16:21

2013. július 18., 16:452013. július 18., 16:45

Sajtótájékoztatónak is beillő villámcsődületen lépett ki a virtuális térből csütörtökön a mostanáig főként csak a legnagyobb internetes közösségi hálón jelen lévő, nemrég megalakult székelyudvarhelyi Civilek az Örökségért Mozgalom. A Márton Áron téri akción Balázs Attila fotós, az egyesület létrehozója és Tóth Árpád színész ismertették a mozgalom céljait, az elsők között hangsúlyozva, hogy mindketten civilekként vannak jelen az eseményen, amelyet egyébként nagy médiaérdeklődés övezett. „Egyre többen vagyunk, akik hasonlóképpen gondolkodunk, akiknek fontos Udvarhely kulturális és épített öröksége, és akiknek fontos az a város, ahol felnőttünk” – fogalmazott Balázs Attila, elmondva, hogy a mozgalom célja az értékmentés és az értékek népszerűsítése, valamint annak tudatosítása, hogy a város múltját vállalni kell.

Tóth Árpád a valamikori főtér, majd az azt kettéosztó református templom felépülése által felső piactérré vált Patkó (ma Márton Áron tér) megépüléséről beszélt, hangsúlyozva, hogy az örökül kapott értékeket felelősséggel kell továbbadni az utókornak, anélkül hogy rontanánk rajta. A tér kőfalára ideiglenesen, a villámcsődület idejére egy molinón felkerültek az eredeti címerek is, ugyanis a Civilek az Örökségért Mozgalom egyik célja, hogy az öt címer – a városé, Udvarhelyszéké, a magyar címer, Erdély és Pestszentlőrinc címere – eredeti formájában visszakerüljön a felújított térre. A pestszentlőrinci mint testvértelepülési címer került fel ötödikként a kőfalra a Patkó létrehozásakor, a tér kiépítési költségeinek fele is Pestszentlőrincről érkezett. Gidó Csaba székelyudvarhelyi történész kutatásai szerint egy helyi mérnök, Asztalos Kálmán tervei alapján készült el a Patkó, a mozgalom képviselői szerint ő is megérdemelne egy emléktáblát a téren.

Az akció egyik központi elemeként a negatív esztétikai élményt képviselő, a tér közepén elhelyezett kerti törpét törték darabokra egy kalapáccsal a villámcsődület szervezői, így demonstrálva minden érték- és örökségromboló tevékenység ellen, a villámcsődület részvevőit is arra bíztatva, törjenek maguknak egy kis darabot a törpéből, majd dobják bele egy kukába, ha egyetértenek a mozgalom céljaival. A régi címereket ábrázoló könyvjelzők mellett fekete szalagok is szétosztásra kerültek, hogy a mozgalom szimpatizánsai ezekkel a város területén bármit megjelölhessenek, ami szerintük nem illik a városképbe, vagy ami örökségvédelmi, értékvédelmi problémákat vet fel.

Szó esett a téren felállított és sokak véleménye szerint oda nem illő új lámpaoszlopokról is. Balázs Attila más települések belvárosaiban fotózott, többnyire kovácsoltvasból készült lámpaoszlopokat ábrázoló fényképekkel kívánta jelezni, hogy a kritikai megjegyzések mellett elsősorban megoldási javaslatokat kínálnak. Ezt követően egy gyászszalaggal kötötték át az egyik új lámpaoszlopot, így kívánva örök búcsút venni a sokat kifogásolt oszlopoktól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés