Fotó: Mihály Csaba
Másfél hete terjed a Facebookon, és Székelyudvarhelyen is hallani szóbeszédeket arról, hogy egy migránscsaládot rejt a homoródfürdői völgy. A pletyka szerint muzulmánnak vélt férfit, nőt és gyermekeket is láttak a településen. Kilátogattunk a helyszínre.
2016. január 18., 22:022016. január 18., 22:02
A több forrásból hallott pletyka nyomán Homoródfürdőre utaztunk. Benedek Lukács vállalkozó jól ismeri a települést, ő kalauzolt körbe a településen, de semmi nyomát nem találtuk annak, hogy igazak lennének a migránsokról szóló szóbeszédek.
Hivatalosan nem érkezhettek migránsok Hargita megyébe – jelentették ki érdeklődésünkre a Központi Bevándorlási Hivatal Hargita megyei irodájánál. Arra a kérdésünkre, hogy esetleg törvénytelenül vagy átutazóban lévő bevándorló tartózkódhat-e Hargita megyében, a hivatal központi sajtószóvivőjéhez irányítottak, de onnan még nem kaptunk választ. Mivel Homoródfürdőn a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóságnak is vannak villái, az intézmény vezetőjét, Csíki Andrást is megkerestük. Ő elmondta, a hat villát, amelyet még az igazgatóság felügyel, a napokban ellenőrizték, de semmi szokatlant nem tapasztaltak.
Van, aki továbbra is megalapozottnak tartja az Udvarhelyen terjedő szóbeszédet. „Nem akarunk farkast kiáltani, de a nemzetközi helyzet igazolja aggodalmunkat. Senki sem hitte, hogy a kelet- és közép-európai országok ilyen nyomás alá kerülnek, amíg meg nem történt. Először ezek sem úgy tekintettek a bevándorlókra, mint megoldandó problémára. Sajnos az lett számukra, s nekünk fontos az ilyesmit megelőzni” – nyilatkozta egy udvarhelyi, aki elképzelhetőnek tartja, hogy igaz a híresztelés.
Előbb az országos migránsközpontokba kerülnek
A hivatalos adatok szerint szükség esetén 320 menekült elhelyezésére tud helyet biztosítani Hargita megye, a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást a migránsok. Az oktatási minisztérium még múlt év szeptemberében végzett gyorsfelmérést, és rövid határidőre tájékoztatást kért az ország egyetemi központjaitól, valamint a megyei tanfelügyelőségektől arra vonatkozóan, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak helyet biztosítani. A Hargita megyei helyek azonban egyelőre biztosan nem fognak betelni, ugyanis a felmérés arra az esetre készült, ha annyi menekült érkezne az országba, hogy az meghaladná a hat migránsközpont befogadóképességét.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
szóljon hozzá!