
Fotó: Mihály Csaba
Több hónapos kényszerszünet után pénteken hajnalban újra elindult a vasúti közlekedés a Székelyudvarhely–Segesvár útvonalon. A rossz állapotban lévő korábbi szerelvény helyett most egy korszerűbb, Kék nyíl fantázianevű vonat várja az utasokat.
2015. szeptember 11., 19:072015. szeptember 11., 19:07
2015. szeptember 11., 19:432015. szeptember 11., 19:43
„Több mint kilenc év után sikerült visszavenni annak a vonalnak a működtetését, amelyiken 1888. március 15-én befutott a Székely Gőzös. Most szerencsére nem gőzössel jöttünk, hanem egy modern vonattal” – szólt a jelenlévőkhöz a székelyudvarhelyi vasútállomás peronján tartott sajtótájékoztatón a Román Vasúttársaság személyszállítási ágazatának (CFR Călători) vezérigazgatója, Szentes József. „Próbálunk egy újabb szerelvényt elindítani, hogy a délutáni közönséget is szállítani tudjuk” – jelentette ki.
A szerelvény jelenleg hatvan kilométert tesz meg egy óra alatt, ezt szeretnék legalább nyolcvan kilométerre növelni. Szentes köszönetet mondott Antal István és Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselőknek a járat újraindításának ügyében tett interpellációjukért. Udvarhelytől Székelykeresztúrig a jegy 4 lej 50 baniba kerül, míg a bérletek ára 94,5 lej. A diákoknak ötven százalékos kedvezményt adnak – tette hozzá a vezérigazgató.
Nemcsak a helyiek, hanem a turisták utaztatása szempontjából is elengedhetetlen volt a járat újraindítása. Így a gazdasági problémák mellett a szociális problémák is megoldódhatnak – nyilatkozta Dicu Ionel, a CFR brassói területi igazgatóságának aligazgatója, aki a menetrendszervezést és a működtetést irányítja. Mint mondta, különösen örül annak, hogy a gyerekek számára könnyebb és költségkímélőbb lesz az iskolákba való eljutása.
A vasúti közlekedéssel kapcsolatban a megkérdezettek véleménye megoszlik: az újraindításnak örülnek, de az állomás állapotát felháborítónak tartják. Geréd Tamás, aki kisfiával az elsők között próbálhatta ki az új szerelvényt, jó tapasztalatokról számolt be. Mint mondta, a vonat jóval komfortosabb a régiénél.
Az udvarhelyi vasútállomás állapotával kapcsolatban Szentes József elmondta, a felújítás a területi igazgatóság hatáskörébe tartozik. Az osztályvezető jelen volt a sajtótájékoztatón, és szemügyre vette az itteni helyzetet, így a személyszállítási ágazat vezetője valószínűnek tartja, hogy erről majd jelentést is ír a feletteseinek. Úgy gondolja, hogy a gyomtalanítást jövő tavasszal végzik el. A későbbiekben meg fogják emelni a peronokat is.
Változás a vasúti átkelőknél
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala értesti a lakókat, hogy mostantól a Tamási Áron és az Orbán Balázs utcai vasúti átkelőknél nem a jegyellenőr fogja lehajtani a sorompókat, hanem az újonnan felszerelt Szent András-kereszteket kell figyelembe venni. Ennek okán fokozott óvatosságra intik az autóvezetőket.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!