Kék nyíl lett a székely gőzösből

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Először járt Székelyudvarhely és Segesvár között csütörtökön délelőtt a Kék nyíl elnevezésű vonat, amely a tervek szerint péntektől utasokat is szállít az említett szakaszon. A helyi állomás személyzete elégedett volt a szerelvény állapotával.

Fülöp-Székely Botond

2015. szeptember 10., 18:582015. szeptember 10., 18:58

A vonat negyed tizenegykor érkezett az udvarhelyi vasútállomásra, majd húsz percen belül távozott is – tudtuk meg Bokor Imrétől, a helyi állomás vasúti forgalmista tisztjétől, aki kifejtette, a személyszállító próbaúton volt a Székelyudvarhely és Segesvár közti síneken. Mint mondta, az illetékesek azt vizsgálták, van-e olyan tényező, amely akadályozná a péntektől menetrendszerűen induló szerelvény közlekedését. Mindent rendben találtak. A próbaútnak ugyanakkor az is célja volt, hogy „az új mozdonyvezetők”, akik még sosem jártak erre, megismerjék a szakaszt. Egyébként az udvarhelyen dolgozó személyzet szemügyre is vette a Kék nyíl vonatot, mint elmondták, meg voltak elégedve, hiszen jóval korszerűbb elődjénél: van benne légkondicionáló berendezés, illetve ajtói gombnyomásra nyílnak.

Bokor Imre úgy tudja, javulnak a feltételek a helyi vasútállomáson, hiszen ki fog egészülni a személyzet: külön kasszást fognak alkalmazni, aki információkkal is ellátja majd az utasokat. Ez utóbbi lényeges változást jelent, hiszen így a vonat érkezésekor nyugodt szívvel elmehet a vasúti tiszt leengedni a sorompót, anélkül hogy üresen hagyná az állomást. Mint kiderült, egyelőre egyetlen szerelvény közlekedik majd, azonban nem kizárt, hogy december közepétől egy újabb vonatot is ide irányítanak. Egyébként a mostani menetrend is csak az említett dátumig lesz érvényes, akkor viszont újragondolva, a lehetőségek függvényében megpróbálják az utasok igényeihez alakítani.

Szintén csütörtökön a vasútvonalon egy olyan munkagép is áthaladt, amely lenyírta a sínek fölé benőtt ágakat, illetve a túlnőtt növényzetet, ugyanakkor a szakemberek feljavították, néhol kicserélték a vasútforgalmi táblákat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés