
Fotó: Veres Nándor
Több kilométernyi megyei útra is egybefüggő aszfaltréteget terítenének Udvarhelyszéken, ám a jelenleg rendelkezésre álló összegből ezeknek csak kis százalékán kezdeményezhetnek munkálatokat Hargita Megye Tanácsának illetékesei. Emellett az idei tervek között kátyúzás, kövezés, sáncásás, az útpadkák rendbetétele és hidak feljavítása is szerepel.
2015. március 16., 10:452015. március 16., 10:45
A felmérések alapján Hargita megyében összesen 33 kilométernyi megyei útszakaszon szükséges egybefüggő – hat méter szélességű és hat centiméter vastagságú – aszfaltréteg leterítése, ám a rendelkezésre álló négymillió lejes keretből ennek csak töredékét tudják megvalósítani – számolt be portálunknak újonnan indított kétéves projektjük részleteiről Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Mint mondta, a megye saját költségvetéséből elkülönített összeg jó esetben 10 kilométer út leaszfaltozására elegendő, amelyet ha egyenlően szétosztanak a megye főbb térségei között, mindenhol csak 2,5 kilométeren tudnak majd munkálatokat végezni.
Udvarhelyszéken egyebek mellett a Felsőboldogfalva és Homoródszentmárton, a Székelyandrásfalva és Szenterzsébet, illetve a Zeteváralja és Sikaszó közötti útszakaszokon lényeges az aszfaltszőnyeg leterítése. Az említett utak összhossza jóval nagyobb, mint amennyit fel tudnak javítani a rendelkezésre álló összegből, azonban a megye illetékesei abban reménykednek, hogy időközben újabb kormánypénzekhez jutnak. Incze Csongor rámutatott, a projekt közbeszerzése jelenleg elbírálás alatt áll – melynek gyorsított lefolytatását kérték az illetékes szervektől –, így a tervek szerint tavasz végén kezdődhetnek el a munkálatok. Azt, hogy pontosan melyik szakaszon kezdik el az aszfaltozást, csak az eljárás végén döntik el.
Incze Csongor elmondta, egyebek mellett javítani fogják az utakat Székelyudvarhely és Oroszhegy között, Fenyéden (a zetelaki eltérőtől a hídig), a Nagygalambfalva közelében lévő vasúti átjárónál, illetve Homoródszentmárton és Homoródalmás között. Utóbbi szakasz modernizálására kétmillió lejt különített el a megye vezetősége, a projektnek viszont nem része az almási eltérőtől nem messze található híd rendbehozatala. Ezek mellett a beruházási tervben szerepel a Korond és Atyha közti út lekövezése, egymillió lej értékben.
A Multipland Kft. folytatja a Szentegyháza és a brassói megyehatár közti 132-es út felújítását, beleértve az oda tartozó hidak javítását is. A Pálfalva felé vezető 136 B megyei úton árvízkárokat hoznak rendbe, a munkálatok elvégzésére 530 ezer lejt hagyott jóvá a fejlesztési minisztérium.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!