
Fotó: Dávid Attila
Telt ház előtt mutatta be Ünnep című karácsonyi műsorát a Gereben néptáncegyüttes vasárnap este a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
2014. december 23., 11:172014. december 23., 11:17
Műsorukkal a hagyományos falusi karácsonyok, kántálások hangulatát próbálták megteremteni, ezzel hangolva a közönséget Jézus születésének ünnepére – fogalmazott Ozsváth Imola, a Gereben néptáncegyüttes vezetője. Az előadás első felében moldvai körtáncokat és páros táncokat mutattak be az együttes legfiatalabb tagjai, az 5–7. osztályos gyerekek, a második részben pedig Udvarhelyszékre kalauzolták a közönséget. A középhaladó csoport előadásában kecseti táncokat láthattak, a tapasztaltabb táncosok korondi csűrdöngölőt, valamint lassú és sebes részből álló régi székely táncokat jártak. A műsor harmadik részében a gerebenesek a balázstelki kántával a Küküllő mentére kalauzolták a nézőket. A Maros–Küküllő menti koreográfia a déli peremvidék karácsonyi szokásait jelenítette meg. A zenét a Kedves és a Kaszaj zenekar biztosította.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!