Jó tettekre ösztönöznek

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) is csatlakozott a Jótékony Kedd elnevezésű globális programhoz, melynek csúcspontja december 2-án a jótékonyság ünneplése lesz. Ennek okán az elkövetkező időszakban több, jó cselekedetekre ösztönző akciót is szerveznek. A kampány részeként Hogyan és miért teszünk jót? címmel pályázatot hirdettek, amelyre fényképeket, kisfilmeket és grafikákat várnak.

Fülöp-Székely Botond

2014. november 07., 10:592014. november 07., 10:59

„Programunk célja a jótékonyság ünneplése, illetve ösztönzése. A rendezvény csúcspontja a december első keddjén megtartandó globális nap lesz” – fejtette ki Csáki Rozália, az SZKA ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy az elkövetkező időszakban több akciót is szerveznek a témához kapcsolódóan. Mint mondta, a jóságra való ösztönzéssel azt szeretnék elérni, hogy jobban érezzék magukat a székelyudvarhelyiek, illetve egy összetartó, egymásra figyelő közösséget formáljanak. „Szeretnénk, ha mások is megtapasztalnák Böjte Csaba szerzetes örök érvényű kijelentését, miszerint jót tenni jó” – tette hozzá.

Várható akciók

Az egyik akció a közösségi kártya használatára ösztönöz azáltal, hogy az első tíz személy, aki vásárláskor ezt legtöbbször használja, rendhagyó jutalomban részesül. Csáki Rozália kihangsúlyozta, nem az elköltött összeg nagysága, hanem a vásárlások gyakorisága számít.

„December másodikán a közösségi kártya használatából befolyó összeget megduplázza az Elan Trió üzletlánc, illetve a Réka patika, ezzel pedig a Youth Bank ifjúsági programunkat fogják segíteni. Fontos tudni, hogy a pénzből egy olyan, középiskolás fiatalok által megvalósított akciót szeretnénk támogatni, amely a jó cselekedetekre ösztönöz, ugyanakkor huzamosabb ideig érezhető a hatása” – magyarázta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy tavalyhoz hasonlóan ismét megszervezik a Tégy három emberrel jót! című programot, melynek során már nem használt könyveket és gyerekjátékokat gyűjtenek. Ezeket jelképes összegért egy vásáron értékesítik, majd az innen befolyó összeget az OTP Bank fogja megduplázni, azzal a feltétellel, hogy  a későbbiekben valami értékes dolog megvalósítására használják.

Pályázati felhívás

Az SZKA vezetősége olyan grafikák, fényképek és kisfilmek elkésztésére buzdítja az érdeklődőket, amelyekkel azt fejezik ki, hogy miért és miként tesznek jót. „Szeretnénk, ha minél jobban elmélyülnének a témában, és olyan pályamunkákat küldenének be, amelyekkel egyéni meglátásukat, gondolataikat fejeznék ki” – fejtette ki Csáki Rozália. A beérkezet műveket zsűri pontozza, a legjobban sikerülteket pedig felhasználják a Jótékony Keddel kapcsolatos kampányakciók során. Az alkotásokat november 17-éig kell elküldeni az szka@szka.org e-mail címre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés