
Leghamarabb 2027-ben kezdődhet el az iskola megerősítése
Fotó: Csató Andrea
Elkészültek a tanulmányok, amelyekből kiderül, hogy több tíz millió lejre lesz szükség a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola életveszélyessé vált épületének felújításához. Van azonban remény, hogy még idén meglesznek a szükséges források.
2025. október 22., 14:352025. október 22., 14:35
Online kezdődött el idén az Eötvös József Szakközépiskola diákjainak oktatása, miután életveszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét, annak leromlott állapota miatt. Két hét után viszont sikerült berendezni, átalakítani az iskola bentlakását és a szükséges engedélyeket is beszerezték ahhoz, hogy ott folytatódhasson a tanítás.
Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere lapunknak elmondta, első perctől komolyan vették az iskolánál felmerült problémákat. Amint a megrendelt tanulmányok kimutatták, hogy az épület a legveszélyeztetettebb kategóriába esik, azonnal lezárták.
Ezt követően kiegészítő dokumentumokra volt szükség a későbbi felújítás érdekében, amelyeket feltöltöttek a fejlesztési minisztérium honlapjára. A tárca által kezdeményezett földrengésbiztos középületek programból szeretnének forrást kapni a munkálatokra. Nem kis pénzről van szó, hiszen
„Az elmúlt héten sokat dolgoztunk a dokumentumok tökéletesítésével, ami végül keddre meg is valósult” – magyarázta az elöljáró.
Hangsúlyozta, Cseke Attila fejlesztési minisztertől azt az ígéretet kapta, hogy programjukban prioritásként kezelik az iskolák és a kórházak rendbetételének finanszírozását. Ezért arra számítanak, hogy jó eséllyel az elsők között kapnak támogatást a műszaki terv elkészítésére, illetve a beruházás megvalósítására.
„Abban reménykedünk, hogy idén kapunk finanszírozást a projektre, a jövő évben pedig elkészülnek a műszaki tervek, majd közbeszerzési eljárást hirdethetünk” – magyarázta a polgármester. Ez azonban azt jelenti, hogy
Szakács-Paál István arra is kitért, hogy az iskola elsőkategóriás műemléknek számít, így energiahatékonysági szempontból nem tudnak nagyobb beavatkozásokat végezni rajta. Az is kérdés, hogy kicserélhetik-e az ajtókat és ablakokat. Éppen ezért a projekt során elsősorban az épület megerősítésére koncentrálnak.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
1 hozzászólás