Fotó: Barabás Ákos
Két játszóteret is felújítanak Székelyudvarhelyen: a Bethlen-negyedi parkban lévőt, valamint a sétatérit.
2016. május 10., 18:432016. május 10., 18:43
Elsőként a Bethlen-negyedi parkban cserélik ki az eszközöket. Az új játékok fémből, fából, illetve műanyagból készültek, és egy szászsebesi cég szállította, valamint szereli fel. Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője elmondta, a felújítás során a legfontosabb szempont a biztonság volt, így azokon a részeken, ahol ez indokolt, gumilapot helyeztek el. Újdonság, hogy kerítést is állítanak a játszótér köré, aminek a biztonsági szempontok mellett higiéniai okai is vannak: a kutyákat és macskákat tartja távol, hogy azok ne piszkítsák össze a gyermekek játszóhelyét. A munkálatok összege harmincezer lej. A tervek szerint május 15-éig át is adják.
A városi parkhoz tartozó játszótéren is hamarosan kicserélik a hintákat, libikókákat, illetve játékszereket helyeznek el. Az új eszközök és a munkálatok összértéke ötvenezer lej. Mint megtudtuk, a tér nagy csúszdáját is felújítják. Az új játékokkal felszerelt modern, színes és biztonságosabb játszótér június elsején, gyereknapon nyitja meg kapuit.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!