
Fotó: Barabás Ákos
Az áram bevezetése miatt húzódik el januárig a nagygalambfalvi ifjúsági lakások decemberre beígért átadása. A nemrég elkezdett munkának a bürokrácia szabott gátat.
2015. december 17., 19:072015. december 17., 19:07
Nyáron szinte teljesen befejezték a tömbház építését, ám az áramszolgáltató bürokratikus kérvényezési rendszere miatt mindmáig nem sikerült csatlakoztatni a nagygalambfalvi ifjúsági lakásokat a villamos hálózatra – magyarázta Gyerkó Levente.
A község polgármestere elmondta, az eljárást az is nehezítette, hogy új vezetéket kell beiktatni a meglévő hálózatba: a majdani lakók a település központjából fogják kapni az áramot. Hozzátette, sok utánajárást követően végre megkezdődhetett a 70 ezer lejes költségű munkálat, így remélhetőleg január közepén már beköltözhetnek a lakók az épületbe. A villamosítás mellett folyamatban van a tömbházhoz tartozó parkolók és a zöldövezet kialakítása is. Utóbbival kapcsolatban csak a földmunkát tudják idén elvégezni, az ültetések tavaszra maradnak.
Gyerkó rámutatott, az igénylési kérelmekből kitűnik, hogy minden lakrészre lenne lakó, azonban a munka befejezése előtt nem fogják kihirdetni, hogy konkrétan kik költözhetnek be. A lakrészek kiosztása során az országos kritériumrendszert veszik figyelembe.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!